Könyvajánló – Lee Child: Sohanapján

Ez a 24. Jack Reacher-kötet, és ha hinni lehet a híreknek, akkor egyben az utolsó, amit Lee Child egyedül írt. A szerző ugyanis úgy döntött, hogy fokozatosan átadja a stafétát az öccsének, hogy ő mesélje el ezentúl Reacher sztorijait. Kíváncsian várom, milyenek lesznek. Bízom Child értékítéletében, így abban is, hogy jó kezekbe kerül egyik kedvenc hősöm jövője.
Ennyit elöljáróban, és most lássuk, milyen is lett a Sohanapján.
Reacher utazik, ahogy ezt megszokhattuk tőle. Városról városra vonatozik, buszozik, ahogy éppen esik, és ha valami felkelti az érdeklődését, akkor leszáll, és utánajár a dolognak.
Ezúttal csupán egy idős ember segítségére akar sietni, akit egy fiatal suhanc a buszon kiszúrt magának, illetve inkább az öreg pénzzel teli borítékja hozta lázba. Amikor az idős ember leszáll a járműről, a fiatalember is ezt teszi, és követni kezdi őt. Arról meg fogalma sincs, hogy egy nagydarab ember minden lépését figyeli, várva a pillanatot, hogy közbelépve megakadályozza a rablást.
Igen, aki olvasott már Lee Childtól, az jól sejti, hogy a srácnak nem ez lesz élete legjobb napja, mert Reacher kissé leamortizálja, és visszaveszi tőle az ellopott pénzt.
Innen pedig egyre gyorsuló ütemben kezdenek pörögni az események. Hősünk hazakíséri az öreget, ahol annak felesége fogadja őket. Ezután megismerjük a szomorú történetet, hogy miért kellett mindenüket pénzzé tenni, és miért mentek bele, hogy uzsorástól kérjenek kölcsön, aki egyben az egyik helyi maffiacsoport embere. Reacher elhatározza, hogy visszaszerzi az idős házaspár pénzét. Hamarosan összeáll a kép, hogy a várost két szervezet – egy albán és egy ukrán – osztotta fel maga között. Jack pedig alaposan beletenyerel a dolgaikba, aminek végül igen komoly maffiaháború lesz a következménye. A két rivális banda először a sötétben tapogatózik, majd egymást gyanúsítja, de a kép csak nem akar összeállni nekik. Eközben Reacher, és az időközben mellészegődő új társai, következetesen és megállíthatatlanul menetelnek a céljuk felé.
Nos, az van, hogy ez a kötet is hozza a megszokott és várt andrenalinmennyiséget, a nem kevés akciót, és a logikára épülő megoldásokat. Ahogy soha nem untam meg a Columbo-történeteket, pedig tudtam, mi várható, sőt a fordulatok sem voltak katartikusak, úgy a Jack Reacher-sztorik is képesek újra és újra lázba hozni. Olyannyira, hogy legszívesebben egy szuszra olvastam volna el ezt a részt is. Mindez pedig köszönhető annak, hogy egy nagyszerűen megalkotott főhőssel van dolgunk, akit mára szinte közeli ismerősként üdvözölhetünk, plusz a nagyszerű írói stílusnak, és nem utolsósorban a Gieler Gyöngyi gördülékeny fordításának. Hogy fordító személye mennyire fontos számomra egy ilyen sorozatnál, azt jól mutatja, hogy mihelyt kézhez kaptam a szöveget, azonnal megnéztem, hogy Gieler Gyöngyi interpretálásában élvezhetem-e majd a történetet.
Akik tehát eddig is szerették a Jack Reacher-sztorikat, azoknak nyugodt szívvel ajánlom ezt a részt is, akik még nem tettek vele próbát, ők pedig kezdhetik a Sohanapjánnal is akár, mert minden benne van, amitől ez a sorozat hosszú évek óta működik, mégpedig nagyon működik.
A kötetért köszönet a General Press kiadónak.

Fordította: Gieler Gyöngyi
Kiadó: General Press
Terjedelem: 352 oldal

Dobos Attila