Könyvajánló: Ninni Schulman: Lány a hóban

Magdalena Hansson újságíró viharos válása után hátat fordít Stockholmnak, és hatéves kisfiával gyerekkora színhelyére, Hagforsba költözik. Békét és nyugalmat remél a vidéki élettől, noha kissé tart az egyhangúságtól. Szilveszter éjszakáján azután nyoma vész a tizenhat éves Hedda Losjőnek. Jól nevelt, rendes lánynak ismerték, ám a rendőrség egykettőre rájön, hogy Hedda kettős életet élt. Nem sokkal később holttestre bukkannak egy erdei lyukpincében. A felismerhetetlen tizenéves lánnyal tarkólövés végzett. Ő volna Hedda Losjö?
Magdalena azt veszi észre, hogy nem csupán mint újságíró érdeklődik az eset iránt; a gyilkosság mélyebben érinti, mint hitte volna. Ráébred, hogy a békésnek tűnő falunak megvannak a maga mocskos kis titkai, és néhányan bármit megtennének azért, hogy ezekre a titkokra sose derüljön fény.

Alapvetően szeretem a skandináv krimiket. Van valami olyan sajátos hangulatuk, ami csak rájuk jellemző. Pl. Stieg Larsson, Jo Nesbo vagy Hakan Nesser könyveinél mindig azt tapasztaltam, hogy a jól kidolgozott krimi mellett kapunk egy jó adag társadalomrajzot, plusz a főhősök életéből is megismerünk egynéhány részletet, de mindig gondosan adagolva, soha nem a cselekmény kárára. Ninni Schulman művénél azonban végig úgy éreztem, hogy a krimi-szál csupán másodlagos, szinte csak keretül szolgál ahhoz, hogy megismerjük egy norvég kisváros Hagfors mindennapjait. Túl sok szereplőt mozgató regényről van szó, ahol bizony elvész a feszültség, ami egyébként mindvégig izgalomban kellene, hogy tartsa az olvasót, hiszen két fiatal erőszakos halála, plusz az egyéb sötét dolgok – amiket a spoilerveszély miatt nem részleteznék – kellő alapanyagot biztosítanának egy jó írónak… illetve egy jó krimiírónak. A szerző kvalitásaival ugyanis nincsenek gondok, csak mintha a műfaj lenne idegen számára.
Olvasás közben gyakran nem értettem a nyomozók és a rátermettségét bizonyítani akaró újságíró hozzáállását az ügyhöz. Számomra nagyon furcsa volt, hogy például a rendőrségi nyomozás csak a hétköznapokon folyik teljes lendülettel. Van egy rész, ahol az egyik zsaru szombat reggel azon morfondírozik, hogy mivel is üsse el az idejét, majd gondol egyet, és meglátogatja a szüleit, hiszen jó néhány napja nem látta már őket, ráadásul a szennyes is felgyűlt, amit a kedves mama szokott kimosni… mindeközben van egy azonosítatlan hulla, és a városkában titokban működtetett bordélynak is utána kellene nézni.
Az újságírónő pedig az egyik hétfőn döbbenten szembesül a ténnyel, hogy a konkurens újság olyan részletekkel állt elő a gyilkossággal kapcsolatban a hétfői számában, amiről neki fogalma sem volt… ám közben ő a hétvégét a saját lelke ápolásával töltötte, a gyilkossági oknyomozással pedig egyáltalán nem foglalkozott.
Ez azonban csak két példa a sok közül, mert sajnos zavaróan sok az efféle logikátlanság a regényben.
Mindemellett a lélektani oldal jól kidolgozott, de mind-mind magánéleti problémákat taglal, amik sajnos nem viszik előre az eseményeket.
Schulman kisasszonynak ez volt az első megjelent könyve, amit egy sorozat nyitóköteteként adtak ki; bízom benne, hogy a következő krimije erősebb lesz, mert tényleg nem az írás minőségével van gond alapvetően. Egy jó szerkesztő közreműködésével, nagyon élvezetes krimit lehetett volna kihozni ebből az alapanyagból is.
A kiadónak ezúttal is jár a pluszpont a kivitelezésért. Nagyon mutatós és hangulatos borítókkal ellátott az egész Skandináv krimik sorozatuk, és ez a kötet sem lóg ki a sorból.
Egy kérdést viszont muszáj feltennem. A 348. oldalon a jó öreg Bengt papa milyen kerámiafigurát vesz ki a szekrényből? Lehet, hogy valami elkerülte a figyelmemet, de ez a kérdés nem hagy nyugodni. Ha valaki esetleg rájönne…

Dobos Attila

Kiadó: Animus
Megjelenés éve: 2013