Könyvajánló: Luca Di Fulvio: A lány, aki megérintette az eget

Adjatok nekem 10 Luca Di Fulvio-könyvet, és egy ültő helyemben elolvasom. De tényleg. A lány, aki megérintette az eget után egyből bekerült a kedvenc íróim közé, pedig az nem valami hosszú lista. 

883293_5

Ez nem egy romantikus könyv. Nem is történelmi, krimi vagy kalandregény, hanem mindezek egyben. Olyan, mint maga az élet: egyszerre 1000 arcot mutat. Nincsenek egyértelműen jó vagy gonosz szereplők, csak emberek, egyéni életutakkal és motivációkkal.
Adott Rómában, az 1500-as években, egy árva, talpra esett tolvaj fiú, Mercurio, valamint Benedetta, egy gyönyörű lány, az apró, szőke Zolfó és hű barátja Ercole, a félkegyelmű, akik nem is sejtik mekkora bajba kerülnek azzal, hogy kifosztják a zsidó Shimon Baruchot. A történet másik főszálán tevékenykedik Isacco a félig orvos, félig szélhámos, valamint lánya, Giuditta, akik szintén menekülni kényszerülnek előző életüktől, így kerülnek mindnyájan Velencébe és kapcsolódik össze a sorsuk. Mercurio és Giuditta szinte első pillantásra egymásba szeretnek, ám nem csupán a lány apja áll szerelmük útjába, hanem maga a tény, hogy Isacco és Giuditta zsidók, ezért mindenhol üldöztetésben és megaláztatásban van részük, ami végül egy velencei gettóba taszítja őket.
Több mint 700 oldalon át követhetjük végig a szereplők viszontagságait, fejlődését, külön útjaikat majd ismételt egymásra találásukat. Ez egyáltalán nem tűnik soknak, ha az ember már belemerült az olvasásába. Fulvio olyan mesterien építi fel a történetet és mozgatja a szálakat, hogy már-már kevésnek is tűnik ez a terjedelem. Nehezen tudok olyan embert elképzelni, aki szeret olvasni és ne tudná értékelni ezt a művet. Könnyen követhető és mégis bonyolult, színes, szagos, belemerülős, körömrágós könyv. Nem babusgatja az olvasó lelkét, csak magával rántja a puszta valóságába. Vesznek a végtagok, árad a bűz, minden sarkon tolvajok és kurvák állnak, de mindebben a forgatagban mutatkozik meg igazán mennyi gyengédséget és szeretetet tud táplálni egymás iránt két ember.
Köszönet a Maxim kiadónak ezért az olvasmányért. Ez az a könyv, aminek minden egyes alkalommal megsimogatom a gerincét ha elmegyek a polca mellett.

Szabó Orsolya

Kiadó: MAXIM KÖNYVKIADÓ KFT.
Oldalak száma: 720
Borító: FÜLES, KARTONÁLT
Nyelv: MAGYAR
Kiadás éve: 2013

Related Posts

Könyvajánló: Luca Di Fulvio: Álmok bandája

Rántsd fel a rongyot! Rántsd fel azt a rongyot!

A NYÁR LEGJOBB KÉPEI – Képfeltöltő verseny

Örökítsd meg a kedvenc nyári élményed a kedvenc naplódban, és nyerd meg a Gepida biciklit vagy az 5 db SZIN bérlet egyikét!

Könyvajánló – Brian McClellan: Vérrel írt ígéretek

Brian McClellan regényében Adamat felügyelő egy évszázadok óta uralkodó királyi ház elleni puccsba csöppen gyanútlanul. Tamás tábornagy és társasága, a lőpormágusok állnak a történet középpontjában,…

Könyvajánló: Csabai Márk – A hatlövetű

A történetünkhöz adott egy fiatal író, Gyulai Emánuel, s A hatlövetű című gengszterregénye. De mi tegyen egy szerző, amikor a hősei egyszer csak bekopognak az…