Könyvajánló – Nick Hornby: Vicces lány

Öt év után ismét regénnyel jelentkezett Nick Hornby. A Vicces lány a hatvanas évek Nagy-Britanniáját és a modern BBC-vígjátéksorozatok aranykorát mutatja be.
1964-ben Barbara Parker lett Blackpool városka szépségkirálynője. De ő nem csinibaba akar lenni, hanem nevettető, így aztán Londonba költözik, és eladóként kezd dolgozni egy nagyáruház illatszerosztályán. Azon töpreng, hogyan vétethetné észre magát, és egyszer csak eljön a nagy lehetőség: bekerül egy ügynökséghez, és – immár Sophie Straw néven – szerepet kap a BBC új vígjátéksorozatában.
Hornby regénye a vidám tévéműsor készítőiről szól: szerepel benne a producer, Dennis, a két forgatókönyvíró: Tony és Bill, és persze Barbara, vagyis immár Sophie csinos partnere, a minden bizonnyal nagy jövő előtt álló Clive.
A hírnév és siker azonban itt sem tart örökké. Konfliktusok éleződnek, a szereplőknek pedig egyszerre kell megfelelniük a korban megszokott erkölcsi normáknak és kielégíteni a közönség fürkésző kíváncsiságát. Az idő pedig telik, és szép lassan a múlté lesz a hatvanas évek fiatalságszimbóluma.
A regénybeli Barbara példaképe az amerikai Lucille Ball, minden idők egyik legnagyobb komikája. Az ötvenes–hatvanas évek női szitkomsztárja ihlette a regény megírását is, és részben neki, részben pedig a hatvanas évek tehetséges angol forgatókönyvíróinak állít emléket Nick Hornby a Vicces lány című könyvével. A cselekmény jelentős része ugyanis a hatvanas évek Angliájában játszódik, abban a korszakban, amikor kinyílt a világ, megdőlt – vagy elfogadottabbá vált – néhány tabu. Ezzel párhuzamosan olyan, minden korszakban aktuális témákat is boncolgat, mint a társadalmi osztálykülönbségek vagy a politikai meggyőződések által gerjesztett indulatok.
Nick Hornby 1957-bemnszületett. Legnépszerűbb könyvei a Pop, csajok, satöbbi, az Egy fiúról, a Fociláz és a Hosszú út lefelé. Több művéből készült film, ő maga is számos film forgatókönyvét írta. A Vicces lány Pék Zoltán fordításában jelent meg, az Európa Könyvkiadó gondozásában.

Kiadó: Európa
Kiadás éve: 2015
Oldalszám: 440
ISBN: 9789630797238

Related Posts

Könyvaánló – Jonathan Franzen: A huszonhetedik város

  Mivé lesz egy város, melyre senki élő nem emlékszik már, s mivé lesz egy kor, melynek elmúlását senki élő nem gyászolja többé? A huszonhetedik…

Zabhegyező újratöltve: J. D. Salinger – Rozsban a fogó

Nemzedékek kultkönyve, huszadik századi alapmű, legenda. Az eddig Zabhegyezőként kiadott – és a magyar közönség fejében ezzel a címmel rögzült – Salinger-regény idén áprilisban új…

Könyvajánló: Margaret Atwood: Az özönvíz éve

„Az özönvíz éve nem prófécia, de riasztóan közeli lehetőség.” – Mint Atwood legtöbb regénye, Az özönvíz éve is disztópia, mely a maihoz hátborzongatóan hasonlatos, mégis idegen…

Könyvajánló: Philip Roth: A Portnoy-kór

Philiph Roth már 80 éves az idén, és még élesen emlékszem, hogy tiniként hogy adtuk körbe a könyveit, jaja, csak ki ne nyissa más, csak…