Van az a helyzet, amiben kevés az empátia. Ne mondja nekem senki, hogy „megérti”, milyen nehéz valakinek, aki fogyatékkal élő gyereket nevel. Nem érti meg. Csak akkor érti meg, ha neki is van egy. 

Sokan írtak már fogyatékkal élő gyerekekről, bántalmazásról, nehéz, vidéki sorsokról, de Péterfy-Novák Éva könyve valahogy mégis más. Ott állunk vele hajnalban az intenzív osztály felé vezető szürke lépcsőn és fázunk. A közönytől, az orvosok hatalmától, a tudás hiányától, hogy lehet olyan helyzet, hogy a mi gyerekünk fölé görnyednek, hogy meg ne haljon, és a mi gyerekünkről nem mondják el, hogy más, mint a többi…
A könyvet ne azok olvassák el, akik fogyatékkal élő gyereket nevelnek. Ne azok, akik bántalmazó kapcsolatban élnek. Olvassák el azok, akik azt hiszik magukról, hogy náluk nincs beleérzőbb , empatikusabb ember. Olvassák el azok is, akik azt gondolják, ez velük nem történhet meg. és még azoknak ajánlom, akik elfordítják a fejüket, ha olyan kisgyereket látnak, aki szemmel láthatóan nem egészséges.
A könyv naturális stílusán ne lepődjön meg senki. Azt a sorsot, amit az írója átélt, nem lehet finoman megfogalmazni. Azon sem kell csodálkozni, mennyire nem akart és nem tudott a nyolcvanas évek embere tudomást venni a problémákról, a betegségről, a másságról.
Nem tudom, a könyv írója elgondolkodott –e azon, mennyire lett volna más a helyzete, ha a kétezres években születik a kislánya. Az esélyegyenlőség térnyerésekor, a tudomány előrehaladottabb állapotában. esetleg a fővárosban élve, közel a fejlesztési lehetőségekhez, jobb ellátásokhoz. Egy olyan korban, amelyben keményen büntetik a családon belüli erőszakot. Vajon jobb lett volna? Könnyebb lett volna? Mindegy-e, milyen korban éri az embert a fájdalom?
Péterfy-Novák Éva nem ad választ a kérdésekre, amik felmerülnek a könyv olvasása közben. A könyv elolvasása után egyre több kérdés marad bennünk a sorsról és miértekről.

Részlet a könyvből:

„Zsóka néni az első pár vizsgálat után bátortalanul kérte, hogy vigyem el egy másik ideggyógyászhoz is, hátha az mond valamit, hogy mire számíthatunk. Van is egy barátja, Dobai adjunktus, felnőtt ideggyógyász ugyan, de ért hozzá nagyon…
Elmegyünk. Zsuzsi 9 hónapos és még mindig újszülött csecsemőként él. Dobai megvizsgálja, majd szépen leültet mindkettőnket és elmondja, hogy nagy valószínűséggel súlyosan fogyatékos a kislányunk. Jó, mondom, akkor hány éves korára éri utol a többi gyereket? A választ nem fogom fel. Soha. Ettől többre, mint amit most tud, ne számítsunk. És így fog felnőni?- kérdezem. Valószínűleg nem fog felnőni- mondja.”
Kiadó: Libri
176 oldal
Kötés: KEMÉNYTÁBLA, VÉDŐBORÍTÓ
ISBN: 9789633103852