A Mester visszatért. Igaz, ez a kijelentés szubjektív, hiszen sok embert ismerek, akik szerint King utóbbi néhány könyve nem tűnt gyengébbnek a mára már klasszikussá érett munkáitól. Számomra azonban ez az a kötet, ami visszaadta a hitet, hogy István Király még igenis tud nagyot alkotni.
Időutazunk ebben a kétkötetes monstrumban, de nem ám úgy, mint oly sok sci-fiben, hanem úgy ahogy azt csak King tudja. Közel 1100 oldal a mű, de mint az a jó könyveknél lenni szokott, fel sem tűnik. A történet okosan felépített, aprólékosan kidolgozott, és természetesen magán hordozza a stílusjegyeket, amik a szerzőt jellemzik. Jake Epping, egy kisvárosi angoltanár a hősünk, aki mintegy véletlenül lehetőséget kap arra, hogy visszatérjen a 60-as évek Amerikájába, ahol is meg kellene akadályoznia a JFK – gyilkosságot a szebb jövő reményében. A dolog szépséghibája, hogy amikor az időutazó visszatér a – megváltoztatott – jelenbe, majd újra nekivág a múltba, az előző utazásakor bekövetkezett módosulások semmissé lesznek. Az élet azonban bonyolult, és Jake – aki a múltban a George nevet veszi fel – próbautat tesz a merénylet megakadályozó út előtt, és bizony olyan emberi kapcsolatokba bonyolódik, amik kétségessé teszik, hogy valóban az-e a legfontosabb, hogy az amerikai elnök becses életét megóvja. Stephen Kingtől némileg szokatlan módon egy elég markáns szerelmi szál bukkan fel a regényben, ami mégsem tűnik stílusidegennek, mert annyira emberi, annyira reális, hogy egy percig sem érezzük fölöslegesnek.
Emellett részletes korrajzot is kapunk, plusz olyan érzékletes leírásokat, hogy szinte filmszerűen jelennek meg az események. Életre kelnek a szereplők, tisztán látjuk a 60-as évek Amerikáját. Együtt lélegzünk a szereplőkkel, és együtt gondolkodunk el a történelem és az élet bonyolultságán… amit talán csak mi, emberek teszünk bonyolulttá.
A történet maga szinte hömpölyög, mint egy nagy folyó, amibe fokozatosan torkollnak bele a kisebb erek, patakok, folyócskák, hogy végül egy mindent elsöprő áradatként zúduljanak az olvasóra. Azzal, hogy Stephen King tud írni, már gyerekkorom óta tisztában vagyok, hogy a horror koronázatlan királya nem csak horrort tud írni, szintén nemegyszer bebizonyosodott (legékesebb példa erre talán a remek filmes adaptációval is megáldott A remény rabjai című munkája), és ezúttal sem kellett csalódnom a minőségben (jelzem, az utóbbi műveinél sem az írással magával volt bajom, csak valahogy a történetek nem ragadtak magukkal). Szerencsére az Európa Kiadó mindig is ügyelt arra, hogy igényes fordításokat közöljön, így ebben sem lelni kivetnivalót.
Aki tehát könnyed, ám mégis tartalmas kikapcsolódásra vágyik, bátran vágjon bele a 11/22/63-ba.
Dobos Attila
Kiadó: Európa Kiadó
Megjelenés éve: 2012
Related Posts
A Fekete Tom balladáját pontosan az teszi erős szöveggé, ami Peter Clines 14-ét – szerintem- kicsit gyengévé. A terjedelem. A 14 sokáig csak mesél, miközben…
Nagyon akartam szeretni ezt a könyvet, mert a borító egyszerűen hibátlan – Sallai Péternek jár érte a dicséret -, a fülszöveg pedig figyelemfelkeltő, plusz a…
Azt mondanám, hogy érdemes úgy nekilátni ennek az 1500 oldalas szörnyetegnek, hogy az ember kikapcsolja a mobilját, a számítógépét, a külvilágot… és az agyát. Az…
Nyolc év és több mint tízezer történet! A 100 szóban Budapest mára már hagyományt teremtett a fővárosban, és évről évre egyre többen várják, vajon ki…