Könyvajánló – Victor LaValle:Fekete Tom balladája

A Fekete Tom balladáját pontosan az teszi erős szöveggé, ami Peter Clines 14-ét – szerintem- kicsit gyengévé. A terjedelem. A 14 sokáig csak mesél, miközben a cselekmény nem igazán halad, bár, kétségtelen, hogy egyáltalán unalmas, ám a feszültség csak a kötet végén jelenik meg. LaValle viszont feszes, intelligens és frappáns. Természetesen a nagy előd, H. P. Lovecraft utánozhatatlan stílusát ő sem hozza, de jó úton jár.

Fekete Tom, aki a kisregény elején még nem az, egy svindlis színesbőrű fiatalember, aki olyan megbízásokat hajt végre a múlt század harmincas éveinek Amerikájában, amikre más nem vállalkozna. Pl. Atte anyónak, szállít le egy okkult kötetet a gitártokjában, amiben nincs hangszer. Atte anyó pedig nagyon nem egy egyszerű, mesebeli vasorrú bába.
A szerző egy természetfeletti sztorit akart elmesélni, és nem óhajtotta bő lére ereszteni a mondanivalóját, ami szintén főhajtás lehet Lovecraft munkássága előtt. Sőt, nem átallotta az egyik szereplőjét Mr. Howardnak nevezni. Szó sincs azonban szolgai másolásról, főleg, mert LaValle-nak saját írói stílusa van. A mágiát is nagyszerűen viszi a történetbe, és használja arra, hogy amikor úgy igazán beindul a sztori, azonnal úgy érezhessük, hogy minket is magába szippantott az a sötét erő, ami elszabadult a lapokon.
A Nagy Öregek és az Alvó Király beemelése a történetbe nem a szerző fantáziájának terméke, ám nem is akarja annak mutatni. Számára ezek hangjegyek, amiket ő értő módon használ a komponáláshoz. Nem, mint Erich Zann, hanem, mint LaValle.
A kisregény második fele hamisítatlan természetfeletti horror, ami emiatt nem is az agyatlan trancsírozástól lesz horror, hanem a felfoghatatlan, megnevezhetetlen borzalom sejtetésétől. Pl. ahogy Atte anyót leírja, amikor a rendőrök látogatást tesznek nála, egyszerűen zseniális. Nem a gyomorforgatás a cél, hanem, hogy lássuk azt: korántsem vagyunk annyira hatalmasak, mint hisszük. Számtalan ősi entitás rejtezhet földön s égen, amik/akik lehet, hogy nem halottak, csak alszanak, ám ha álmuk véget ér, visszatérnek, és akkor az ember nem lesz más, mint porszem a mélyűr végtelenjében, vagy egyszerűen csak egy felejthető pillanat az idő végtelenjében.
Remélem, hogy olvashatunk még LaValle-tól további műveket magyarul, mert szükség van olykor erre a sötétségre – és itt a sötétség abszolút pozitívan értendő –, hogy ne vakítson el minket önnön nagyságunk talmi ragyogása.
A kötetért köszönet a Fumax Kiadónak.
Dobos Attila

Fordította: Rusznyák Csaba
Kiadó: Fumax
Megjelenés éve: 2017
Terjedelem: 126 oldal