A legnagyobb magyar pénzügyi csalás története – a Quaestor-ügy

A Quaestor cégcsoport által végrehajtott, fedezet nélküli pénzügyi tranzakciók, s a törvényszerűen ebből előbb-utóbb bekövetkező pénzügyi bukás – ha nem is biztos, hogy kiérdemli „a legnagyobb magyar pénzügyi csalás” címet, de – kétségkívül napjaink egyik legnagyobb csalása. Kasnyik Csaba az index újságírójaként tárta fel az ügyet – amennyiben ennyire rövid idővel a bukás után lehet egyáltalán teljes körű feltárásról beszélni. A könyvben megismerhetjük azokat a nyomozati anyagokat, melyek jelenleg elérhetőek, vallomásrészletek, bizonyítékként szolgáló elektronikus levelezések árnyalják a képet Tarsoly Csabáról és bűntársairól.

A könyv riasztó képet tár elénk napjaink pénzügyi életről, normáról és morálról, ahogyan önmagában nehezen értelmezhető, hogyan tudott húsz éven keresztül létezni és csalni egy ekkora, ennyire komplex csoport. Jelen voltak a szállodaiparban és a kereskedelemben egyaránt, utazási irodát működtettek a jól csengő Questor név mögött – mert a csalás lényege épp ebben volt. Elhitték nekik, hogy nagyon, erősek, megbízhatóak, mert a Questorból márkanevet építettek, jelen voltak ott, ahol jelen kellett lenni, gazdasági és politikai potentátokkal fotózkodtak, miközben a mosoly és a kézszorítások mögött egy üres lufi volt.
A Questor szinte soha nem volt nyereséges, vagy ha volt is, hatalmas felelőtlenséggel verték el a hasznot. A cégen belül már az ezredforduló környékén tudták, hogy nem lesz fenntartható a rendszer – mégis, 2015-ig kellett várni, hogy Tarsoly Csabát, a Questor vezetőjét letartóztassák. És soha, senki nem feltételezte, nem volt egy csepp gyanakvás sem, még annyi sem, amennyi egészségesen adódna bármely helyzetben, mert szép ruha volt ezen a kolduson, szépen volt fésülve, jó társaságban volt, s meggyőző tervei, érvei voltak. A vállalatot ért bírságokat bagatell ügyként állították be, adminisztrációs hibára hivatkoztak, s a bizalom irántuk töretlen maradt.
A Questor-ügy bőven túlmutat önmagán. Nem egy „Bróker Marcsiról” van szó, aki kisstílűen, ám ugyanezzel a módszerrel fosztogatta áldozatait. Az ezredfordulót követő évek Magyarországának meghatározó módon jelen lévő célcsoportjáról van szó, s 160 milliárd forintnyi nem létező kötvényről, amiket kisbefektetőknek értékesítettek. S mindez senkinek nem tűnt fel. A Questor – ügy rávilágít hiszékenységünkre, járatlanságunkra, a sztereotip gondolkodásunk végzetes csapdáira, arra, ahogyan kérdés nélkül elhiszünk mindent, ha az jól van becsomagolva.
Az ügyben vádlott elkövetők listáját nézve felmerül a kérdés: elegen ülnek-e a vádlottak padján. Tényleg ők voltak a fő bűnösök?
Kasnyik Csaba alapos és jól dokumentált nyomozást végzett az ügyben. Egy helyütt azt írja: „A Questor története félig egy pénzügyi burleszk, felerészben pedig egy krimi”. Kiegészíteném a szerzőt: a történet egy része szociológiai tanulmánynak is beillik, a hatalomról, a hiszékenységről, az ostobaságról, s ezek együttes erejéről egy zavarral és zavarodottsággal operáló rendszeren belül. Tanulmány, mert a Questor nem létezhetett volna ennyi ideig, ha nem épít a hiszékenységre, a megkérdőjelezés hiányára, arra a boldog nyáladzásra, amit a kisbefektető megél, ha nagyhalak közé kerül. Arra a kapzsiságra, ami uszonymérettől függetlenül hajt minden halat előre a zsákmány felé. A trükk itt annyi, hogy egy idő után már nem kérdezi meg senki, van-e egyáltalán zsákmány. Megy, mert elhiszi, hiszen a másik is megy mellette.
Tartok tőle azonban, Kasnyik könyve túl korán jelent meg. Túl korán ahhoz, hogy minden felelős neve napvilágra kerüljön (kerülhessen), mert ne legyenek kétségeink: a Questor nem egy testidegen anyag volt a magyar társadalom szövetében. Ezer szállal kötődött nagyon sokakhoz.
Remélhetjük, hogy az egyszer talán megjelenő, második (átdolgozott) kiadásban már azok a nevek is szerepelni fognak, amiket most még nem olvashatunk a könyvben.

Hellenbárt László

Kasnyik Csaba – A Quaestor-ügy
Athenaeum Kiadó, 2017
220 oldal, puha kötés
ISBN 978 963 293 677 2

Related Posts

Könyvajánló: Iglódi Csaba: Dreher-szimfónia

Iglódi Csaba kötete számomra a 2023-as év meglepetése, sőt, bátran kijelentem, hogy nekem a 2023-as év legjobb regénye.A Dreher-szimfónia fizikai megjelenése már önmagában is megér…

James Powell: 2084 Az eltűnt jég nyomában – Képzelt riport a klímaváltozásról

Az elmélet valósággá vált… 2084-et írunk. Idős kutatók, tudósok, szakértők, politikai vezetők és humanitárius követek emlékeznek vissza a globális felmelegedés több évtizeddel korábbi kezdeteire, fordulópontjaira…

Könyvajánló – Jodi Picoult: Második látásra

Kedvenc kortárs szerzőm tizedik regénye kapott magyar fordítást Novák Petrának és kiadást az Athenaeum kiadónak köszönhetően. Picoult ebben a regényében is megjelenik a természetfeletti téma,…

Könyvajánló – Jodi Picoult: Második látásra

Jodi Picoult váratlan fordulatokkal teli regénye az emberi sorsról, a szenvedélyről, a bűnről és a megváltásról. Vermont államban egy kisváros élete teljesen felbolydul, amikor az…