Pupillatágítás – Roberto Bolano: 2666

“…pedig köztudott, gondolta Archimboldi, hogy a töténelemnek, ennek a közönséges kurvának nincsenek meghatározó pillanatai, csak mindegyre szaporodó pillanatai vannak, felvillanásai, melyek egymással vetélkednek a borzalomban.”

Minden kétséget kizáróan zavarba ejtő mű Roberto Bolano 2666 című 827 oldalas szövegmonstruma. A chilei szerző reputációja csillagközi teljesítménynek sejteti a posztomusz kiadott kötetet, hiszen diadalmenete a korán kanonizálódott 21. századi művek gyanús irodalmi kategóriájáig látszik vinni Bolano nagyregényét. (Az először 2004-ben kiadott 2666 mellett az 1998-as kiadású Los detectives salvajes (a magyar fordítás Vad nyomozók címen jelent meg 2013-ban) is nagyot futott, a 2666-tal együtt bekerült a kolumbiai Semana nevű lap 2007-ben az előző 25 év legjobb spanyolnyelvű köteteit felvonultató rangsorába is.) A spanyol szerzőre irányuló nagy figyelem miatt pedig a felkészült olvasó prekoncepciókkal és bekészített egyheti hideg élelemmel vág neki az öt részbe szabott szövegfolyamnak.

Az első rész, a „Kritikusok könyve”, az archimboldianusok transznacionális kollektívájába enged betekintést. A négy irodalomtudós, a francia Jean-Claude Pelletier, a spanyol Manuel Espinoza, az olasz Piero Morini és az angol Liz Norton közt kialakuló barátság alapja egybecsengő elméletük kedvenc írójukról, az éveken át az ismeretlenségben leledző, de általuk nagyra tartott német Benno von Archimboldiról. Az író iránti rajongásuk produktív, egyre-másra születnek tanulmányaik munkásságáról. Ezt a szakmai alapú érdeklődést váltja fel később az Archimboldival való személyes találkozás vágya, mikor megtudják, valaki látni vélte Santa Teresában, egy mexikói kisvárosban. Odautaznak, de nem sikerül találkozniuk Archimboldival. A nőgyilkosságokról hallanak, de nem vált ki belőlük érdeklődést. Figyelmük egy pillanatra sem terelődik el saját egzisztenciális problémáikról – szerelmi bonyodalmaik és az irodalom kizárja életükből a társadalmi problémákra való odafigyelés lehetőségét. „A séta során elkerülhetetlenül a piros lámpás negyedbe, a kurvák és peepshow-k világába jutottak; ettől mindkettejükön úrrá let a melankólia, és szerelmekről meg csalódásokról meséltek egymásnak. Természetesen nem említettek sem neveket, sem időpontokat, akár azt is lehetett mondani, hogy elvont fogalmakban beszélgettek, ám a szerencsétlenségek látszólag hideg tálalása ellenére a beszélgetés és a séta csak még mélyebb melankóliába sodorta őket(…).”

A második rész főszereplői Lola és férje, a chilei származású mexikóban élő irodalmár, Óscar Amalfitano. Lola elhagyja férjét és lányát, hogy fetisizált költőjét felkutassa. Éveken keresztül a neurotikus, afáziás ember nyelvén írt ritka levelekben ad magáról hírt családjának. „A homoszexualitás csalás, önmagunk ellen kamaszkorunkban elkövetett erőszakos cselekedet, írta. Imma tudja. Tudja, tudja, túlságosan is okos ahhoz, hogy ne tudná, de semmit sem tehet, csak segíthet. Imma leszbikus, nap mint nap több százezer tehenet áldoznak föl, nap mint nap egycsordányi vagy többcsordányi növényevő járja be a völgyet északról délre olyan lassan, de olyan gyorsan is, hogy émelygés fog el, méghozzá most rögtön, most, most, te meg tudod ezt érteni, Óscar?” Amalfitano Rosával Mexikóba, Santa Teresába költözik, ahol rezignáltsága idővel örületre vált.

A „Fate könyve” egy Quincy Williams nevű New York-i újságíróra koncentrál. Quincy Oscar Fate néven egy csak feketéket foglalkoztató lapnál dolgozik. Először Detroitba, majd Santa Teresaba megy tudósítani. Itt ismeri meg Rosa Amalfitanot és a helyi újságírói közeget, melynek elenyésző reakciója a rejtélyes gyilkosságokra megmutatja, hogyan épül le és veszti szavahihetőségét a hivatalossághoz kötődő újságírás a társadalmi válságok időszakában.

A „Gyilkosságok könyvé”-ben nem egy-egy hangsúlyos szál vezet végig. Rengeteg, néhol összeérő történeten keresztül nyerünk bepillantást a Santa Teresa lakosainak életébe.

Szembetűnő kontrapunkt az ötödik könyv (Arcimboldi könyve), itt az előzőekben olvasott, felgöngyölíthetetlen népírtás steril leírásával összeférhetetlen, parodisztikus hangnemben ismerhetjük meg a már emlegetett, a kritikusok által hajkurászott Archimboldi, született Hans Reiter élettörténetét.
Az intézményes rendszerekből korán kiszakadni látszó Reiternek a náci Németország színeiben kell a frontra vonulnia. A fiatalkort leíró részek, melyekben panteista harmóniát látszik megjeleníteni a Reiter természetközelsége, rajzolatukkal Az ifjú Werther szenvedéseit idézik. Reitert egy Borisz Anszkij nevű zsidő férfi naplója készteti írásra, könyveit már Benno von Archimboldi néven publikálja. Autodidakta művészként, az intézményességtől távol, mellékállások mellett alkot.

Az egymástól elkülönített öt rész, melyek önmagukban osztatlanok, hiszen nem tagolódnak fejezetekre, csak bekezdésekre, mindössze felületi diszkontinuitást jelentenek a mű vállalásaiban – valójában ez a szerkesztés csak formai és nyelvi ürügye a fragmentált nézőpontok működtetésének, a (látszólagos) társadalmi fókuszáthelyezésnek, mely az elsőtől a negyedik könyvig (Kritikusok könyve – Amalfitano könyve – Fate könyve – Gyilkosságok könyve) a legtágabb plánból a legszűkebbre redukálja az olvasó látóterét, hogy a fiktív városban, Santa Teresaban megnyilatkozó gonoszra leginkább zoomolva az olvasó retinájába égethesse annak emlékét.

Ez a tagoltság teszi lehetővé, hogy egy-egy motívum, mint pl. a névváltoztatás (Quincy Williams –> Oscar Fate / Hans Reiter–>Benno von Archimboldi ) vagy a rajongás tárgyát képező művész felkutatása (Moriniék látogatása a Edwin Johnsnál, a festőnél/, a kritikusok expedíciója Archimboldihoz / Lola elválása a családjától, hogy meglátogassa költőjét) vagy a művészek patologikus életútjának bemutatása (Edwin Johns / Lola kedvenc költője) vagy a látomásszerű monologizálások (Lola levelei/ Florita víziója) ugyanazoknak az eseménynek az eltérő variációkban való megjelenéseként érzékelje az olvasó, minden alkalommal az ismerősség érzetét keltve, anélkül, hogy az autisztikus traktálásnak tűnne. Így ezeket a mozzanatokat nem egymástól független ‘véletlen’ esetekként, hanem rendszerszinten, összefüggésekben muszáj értelmezni. Ez a struktúra a „Gyilkosságok könyvé”-ben már Latour-i bizonytalanságba taszítják a történet elemeiben rendet tenni kívánó olvasót, hiszen ott már tényleg minden (szinte) mindennel képes kapcsolódni.
A motívumvariációk minden együgyű, a szöveg felszínén prezentált ideológiavetületnek az író állásfoglalásával való azonosítása ellen mennek, céljuk, hogy mellérendelői összefüggésben láttathassák az individuumok társadalmi összefüggésekből adódó morális és ideológiai orentációját. A szöveg tehát egy olyan szociológiai körképre tesz kísérletet, amelyben a karakterek élethelyzete és személyes problémái is történetiesítettek és társadalmi kontextusban láttatottak. Így eljutunk az egyedi esetek analizálási nullpontjáig és dramaturgiailag is érvényessé válik a “Gyilkosságok könyve”. Az már valóban csak azt reprezentálhatja, amit: a 112 nőgyilkosság steril leírása a gonosz szétszálazhatatlanságának ábrázolása.

A 2666 értéke Bolanonak abban a demokratikus gesztusában rejlik, hogy szokatlan szövegtípusok ‘szépirodalomba’ való beemelésével (Lola levelei, Barry Seaman előadása), egy nemlétező város valós környezetbe helyezésével, csak a potenciális olvasó társadalmi helyzetétől távol álló figurák szerepeltetésével és más médiumokra jellemző ábrázolási technikákkal (filmekre jellemző fel-felvillanó töredékes cselekményszálak, már-már Bunueli dramaturgia) felhangosítja az írott szövegnek, mint médiumnak a befogadóra gyakorolt befolyásolását (pl. kiragadott szövegrészletekbe a szerző didaktikus állásfoglalása projektálódna), így azok szélsőségességükben elvesztik áttetszőségüket. A millió részre tördelt befogadói figyelem egyetlen stabil fókuszpontja pedig a lépten-nyomon előbukkanó, kiszolgáltatott és néma marginalizálódott emberek csoportja marad.

Szontágh Imola

Kiadó:
JELENKOR KIADÓ KFT.
Oldalak száma:
828
Borító:
KEMÉNYTÁBLA, VÉDŐBORÍTÓ
Súly:
1174 gr
ISBN:
9789636766535
Nyelv:
MAGYAR
Kiadás éve:
2017
Árukód:
2690488 / 1160789
Fordító:
Kutasy Mercédesz