Könyvajánló: Michael Hjorth – Hans Rosenfeldt: Ingovány

Tökéletes cím egy nagyszerű krimihez. A szerzőpáros mindkét tagja a filmszakmában – is – dolgozik, producerként, illetve forgatókönyvíróként. Ezt csupán azért említettem, mert a regény felépítése olyan dinamikával bír, mint egy jó krimi/thriller a filmvásznon.

A kezdő jelenet igen hatásos, majd megismerhetjük a szereplőket, aztán újabb adrenalinlöket következik, miközben a szerzők mindvégig okosan adagolják az információkat, az eseményeket. Természetesen a könyv felénél már tudtam, ki a hunyó, a háromnegyedénél beláttam, hogy tévedtem, de aztán biztosra vettem, hogy most már valóban tudom a megoldást – majd a regény végeztével elismerően csettintettem, mivel a csavar olyan volt, amit előre nemigen lehetett volna kitalálni.

Egy brutális kegyetlenséggel kivégzett srácot találnak az ingoványban, miután az aggódó anya bejelenti a fia eltűnését a rendőrségen. Hamarosan azonosítják az áldozatot, és megkezdődhet a nyomozás az ismeretlen tettes ellen.
Egy jó skandináv krimihez méltóan megismerjük a nyomozásban résztvevők magánéletét is. Sebastian, aki az anyja halála miatt utazik haza, rábukkan egy levélre, amiből kiderül, hogy van egy lánya, akiről eddig neki sejtése sem volt. Elhatározza, hogy mindenképpen kideríti, ki is az a ma már harmincéves nő, akinek ő az apja. Mivel régebben pszichológusként segített egy-egy nyomozás során, most kapóra jön neki a fent említett szörnyű eset, és visszakönyörgi magát a nyomozócsoportba, mert így a rendőrségi adatbázist is használhatja a kutatásához. Nem minden kollégája örül annak, hogy újra együtt kell dolgozniuk a kiállhatatlan stílusú, nőcsábász Sebastiannal, de végül a siker érdekében lenyelik a békát.
Az Ingovány egy remekül megírt, rengeteg fordulatot tartalmazó könyv, egyértelműen a felső kategóriából. Hallani néha fanyalgókat, akik azt mondják, hogy a skandináv krimik mind sötétek, nyomasztóak, tele lelki sérült szereplőkkel. Erre én annyit tudok mondani, hogy ezúttal sem kell sokat nevetni, ezúttal sem süt a napocska minden oldalon, és igen, ezúttal is számtalan gonddal küzdenek a szereplők. De! Ezek mind kellenek ehhez a műfajhoz, ezektől a dolgoktól válnak élővé a karakterek, emiatt érzi úgy az ember, hogy csak neki szól a törénet. Én speciel örülnék, ha ilyen atmoszférát tudnék teremteni pusztán azzal, hogy szavakat vetek a papírra.
Tudom, nem először teszem, és valószínűleg nem is utoljára, de nem hagyom szó nélkül: a borító ismét nagyszerűen jeleníti meg a mű hangulatát.
A kötetért köszönet az Animus Kiadónak.

Dobos Attila

Kiadó: Animus
Fordította: Dobosi Beáta
Megjelenés éve: 2012
Terjedelem: 448 oldal