Átlépte a 7000. táborozó a Bátor Tábor kapuit!

Az alapítvány önkéntesei és munkatársai 14 éve dolgoznak azért, hogy sorsfordító, életre szóló élményeket nyújtsanak a daganatos és más krónikus betegséggel élő gyerekeknek és családjaiknak.
A Bátor Tábor Alapítvány évi 15 turnusban már körülbelül 1000 érintettnek biztosít lehetőséget arra, hogy a hétköznapok gondjait maguk mögött hagyva olyan élményeket szerezzenek, amelyek testi- és lelki felépülésüket segítik, ráadásul teljesen térítésmentesen.
Lovaglás, íjászat, evezés, falmászás, színjátszás. Csak néhány azok közül a tevékenységek közül, amiket a táborozók a kórtermekből kiszabadulva kipróbálhatnak, hogy a sok megpróbáltatás után elhiggyék: nincs előttük leküzdhetetlen akadály sem a táborban, sem a tábor kapuján túl. Mindezt a legnagyobb biztonságban tapasztalják meg, amelyet az alaposan felkészített egészségügyi, és önkéntes csapat jelenléte és állandó figyelme biztosít. A tábori programok célja, hogy a táborozók önbizalmukban megerősödve hagyják el a tábort, amely új lendületet ad a gyógyuláshoz vezető úton.
„A Bátor Táborban visszatöltik azokat a pozitív energiákat, amiket a betegség elvesz az embertől. Akinek ki kellett hagynia akár csak egy évet az életéből, az itt, ha mindent nem is, de sűrítetten sok mindent visszakaphat.” – egy táborozó

Related Posts

Már hatezren lépték át a Bátor Tábor kapuit

A három tavaszi és négy nyári turnus után a hétvégén megkezdődött a Bátor Tábor idei nyolcadik élményterápiás turnusa: a hatvani táborban súlyosan beteg gyerekeknek nyújtanak…

Szakmai elismerés a Bátor Tábor kiemelkedő teljesítményéért

Hetedik alkalommal adták át a hazai egészségügyi szakma egyik legrangosabb elismerésének számító Astellas díjakat.

BabaMama Expo és Gyerekvilág Élményhétvége

Van, amit nem lehet elég korán kezdeni! Ezen a hétvégén, november 14. és 16. között rendezik meg a 9. Babamama Expót és a Gyerekvilág Élményhétvégét…

Új meddőségi központ nyílt Budapesten!

A Reprosys Termékenységi Központ a meddőségi problémák kivizsgálása és kezelése területén kíván egyénre szabott megoldásokat kínálni az arra rászorulóknak, várólista nélkül, a magánellátás keretei között.