Átkozottak ege – Virginai Vallejo – Szerettem Pablót, gyűlöltem Escobart

Bogotá, 2006. július 18. A népszerű és ismert Virginia Vallejo az amerikai nagykövetség páncélozott autóit várja, hogy azok elmenekítsék őt Kolumbiából, ahol ő „filmsztár egy filmgyártás nélküli országban” – s nem mellékesen, ám közismerten az 1993. decemberében meggyilkolt kokainbáró, Pablo Escobar Graviria szeretője. Ezt követően 2007-ben papírra is vetette kettejük, és a nyolcvanas évek Kolumbiájának történetét a Szerettem Pablót, gyűlöltem Escobart című könyvében, mely tíz évvel később, 2017-ben jelent meg idehaza, a Partvonal Kiadó gondozásában.

„-Én csak gazdag akartam lenni; gazdagabb, mint a medellíni Echavarríák vagy más tehetős emberek Kolumbiában, bármilyen áron, és akármilyen eszköz révén, amelyet a sors a rendelkezésemre bocsát. Megesküdtem magamnak, hogy ha harmincévesen nincs egymillió dollárom, öngyilkos leszek. Golyót röpítek a halántékomba” – ez Escobar egyik önvallomása Vallejonak, miközben már a kokainbáró mérhetetlen gazdagság ura, pénzével és kegyetlenségével irányítja tulajdonképpen a kolumbiai elitet, s ezen az irányításon osztozik másokkal, más, hozzá hasonlóan tisztességtelen, ám a külvilág felé a feddhetetlenség látszatát keltő maffiózókkal. Látványos jótékonysági cselekedetek, a szegények felkarolása, romantikusnak tűnő Robin Hood-szerep, politikai ambíciók, miközben magánhadsereg védi és követi, útját halottak szegélyezik, sérelmeiért akár a minisztert is meggyilkoltatja. Ez Escobar. Vallejo látásmódja szerint nagyra nőtt gyerek, akinek korlátlan játszótere a világ, s egyben a legsunyibb és legravaszabb mind közül. Vallejo pedig a legfelületesebb és legszámítóbb nő, akit Kolumbia a hátán hordott. Kettejük szenvedélyesnek tűnő románca árnyékában rajzolja meg Vallejo Escobar jellemét és hatalma teljességének kolumbiai időszakát, miközben leginkább önmagáról formáz komoly jellemrajzot, a nőről, aki legmélyebb érzelmei között sem tétovázik elfogadni a jobb ajánlatot, aki a felsőbb körök prostitúciójának kiemelkedő, de kétségkívül kendőzhetetlen jelensége. Árú, még ha nem is csupán a testét, hanem intellektusát és vonzerejét árulja, hidegen mérlegelve az esélyeket. Kettejük kapcsolata a lányregények édeskés sziruposságától a James Bond-ihlette kalandelemeken át a megalázó szexuális cselekedetekig terjed, egyetlen közös ponttal: a pénzzel. Mindent és mindenhol pénzben mérnek.
Vallejo regénye önmagáról, Pablóról majdnem annyira könyörtelen, mint Bret Easton Ellis Glamorámája, a szándékolt felszínesség mellett épp a mélységekre mutat rá. Nem moralizál, s nem tár elénk bonyolult történetet, egyszerűen félrehúzza a függönyt a kolumbiai narkóelit, bankárok, szeretőik és a politikusok kusza, szövevényes, de szigorú szabályok szerint működő világáról, s talán ez a könyv legnagyobb erénye. A benne szereplők neve, szerepe, hangsúlya Kolumbia történetének nem túl dicső korszakában sokaknak talán semmit sem mond, de nem is lényeges. A gengszter és a díva szerelmi története sokkal inkább szól a vágyak kielégíthetetlenségéről, a nagystílű élet ürességéről, s végső soron – 2017-ből visszatekintve – az erőfeszítések hiábavalóságától.
„Pablo mindig résen van, mindenkivel szemben, ami pedig engem illet, különösen, mert neki és nekem semmi nem elég:mindennek jobbnak kell lennie, ezerszer nagyobbnak, a maximumnak. A mi világunkban, a kapcsolatunkban, a nyelvünkben, a beszélgetéseinkben minden a nagyság jegyében zajlik. Egyformán elementárisak és e világiak vagyunk, álmodók és ambiciózusak, szörnyetegek és telhetetlenek; az egyetlen probléma közöttünk a gyökeresen ellenétes etikai kódex” – vallja Vallejo. Pedig – olvasva a könyvet -, úgy tűnhet, ez az etikai kódex nem is annyira gyökeresen ellentétes. Csak az eszközök mások.

Hellenbárt László

Virginia Vallejo – Szerettem Pablót, gyűlöltem Escobart
Kiadó: Partvonal Könyvkiadó
414 oldal
Kötés: puhatáblás, ragasztókötött
ISBN 978-615-5283-99-4