Nagy csatában nyert a címvédő a Triál VB-n

Toni Bou nyerte a Triál VB-t Budapesten

A címvédő és 13-szoros világbajnok spanyol Toni Bou nyerte az X-Trial motoros ügyességi világbajnoki sorozat magyarországi futamát vasárnap a Papp László Budapest Sportarénában.

A szakág 33 esztendős sztárja a döntőben nagy küzdelemben kerekedett felül a szintén katalán Adam Ragán, akivel egyformán 15-15 hibapontot jegyeztek a hat szakaszon, Toni Bou azonban ezek közül hármat is hibapont nélkül teljesített. A harmadik pozícióban a spanyol Gabriel Marcelli zárt.

A mostani vb-sorozatnak – két franciaországi helyszín után – ez volt a harmadik futama, a folytatásban pedig Barcelonába, Bilbaóba, Bécsújhelyre és Andorra La Vellába látogat el a mezőny.

Budapesten nyolc motoros küzdött meg a győzelemért, közülük az első, valamint a második fordulóban is ketten estek ki, aztán következett a bronzfutam és a döntő. A pálya hat szakaszból állt, az első és a második körben egyformán öt-öt szakaszt kellett teljesíteniük a motorosoknak, a bronzcsatára egyetlen szakaszon került sor, míg a két döntős mind a hat szakaszon végigment az végső sikerért rendezett küzdelemben. A pályát a rendelkezésre álló idő alatt minél kevesebb hibaponttal kellett teljesíteni, levonás a lábletételért, valamint azért járt, ha a versenyző leesett egy akadályról, vagy ha a motornak a keréken kívül más része is érte a földet.

MTI
fotó: Illyés Tibor

Related Posts

A Harley-Davidson is beszáll a Formula E-be

Társul a Harley-Davidson és az Envision Virgin Racing. A világ egyik legelismertebb márkája, a Harley-Davidson társul a párizsi E-Prix legrangosabb Formula E csapatával az Envision…

Pályafutása legértékesebb elismerését vehette a 22 éves paksi motorversenyző

A hazai gyorsasági motorversenyzés egyik legnagyobb tehetsége tavaly 2007 után az első magyar motorosként nemzetközi bajnoki címet nyerő – Alpok-Adria 125 GP – Gyutai Adrián…

Veteránautósok – Évnyitó edzés március 1-én

Veterán autó-rajongók figyelem, már csak egy hónap van a felkészítésből, hogy a legjobb állapotba hozzák veterán autókat.

És végre Budapest-Bamako

A Budapest-Bamako egy veszélyes, minimál asszisztenciás kaland és tájékozódási verseny. A B2 nem vasárnapi autózás a Pilisben vagy piknik a Városligetben.