1986. április 26-án, pontosan harminc éve történt minden idők legnagyobb atomerőmű-katasztrófája. Csernobil minden szereplő számára korszakhatár. A boldog tudatlanság elvesztését jelenti, ahonnan csak hosszú idő után lehet eljutni a rezignált, keserű bölcsességig. Csernobili ima című könyvében Szvetlana Alekszijevics ezt a folyamatot kutatja, és számtalan elbeszélő hangján szólva tárja elénk az eredményt. Mert Csernobil ma is aktuális. És aktuális lesz még 48 ezer évig.
A Nobel-díjas fehérorosz írónő két évtizedet szánt a téma feldolgozására. Beszélt olyan emberekkel, akiket rögtön a katasztrófa után a helyszínre rendeltek, és a legveszélyesebb munkákat végeztették velük. Beszélt az özvegyekkel, akiknek csak a kitüntetések és az oklevelek maradtak. Beszélt azokkal, akik az erőmű közelében, a paraszti Atlantisszá vált Poléziában éltek, aztán bedeszkázták a kútjukat, és kitelepítették őket, vagy maradhattak a házukban, de eztán már olyan körülmények között, mint egy rezervátum lakói. Megismerjük az áldozatokat, a felelősöket és a szovjet virtusba belerokkant vakmerő önkénteseket. Megismerjük azokat, akik számára Csernobil filozófiai probléma, az atomkorszak utáni ember alapító mítosza, és azokat is, akik a szovjethatalom ellenségeit, a Nyugatot és az árulókat okolják érte.
Csernobil nemcsak egyéni, családi, hanem nemzeti tragédia is. Nem szovjet, nem orosz, nem is ukrán, hanem fehérorosz nemzeti tragédia. A tízmilliós nemzetből több mint kétmillióan élnek szennyezett területen. Mert amikor a szovjet híradókban örömhírként közölték, hogy szerencsére nem Kijev felé szállt a radioaktív felhő, azt elhallgatták, hogy Minszket és Fehéroroszországot borította el.
Csernobil nemcsak katasztrófa volt, hanem figyelmeztetés is, és Alekszijevics szerint minden nemzedéknek olvasnia kell a jövőnek hagyott jelekből.
Szvetlana Alekszijevics Csernobili ima című könyve Pálfalvi Lajos fordításában jelent meg az Európa Könyvkiadó gondozásában.
Related Posts
Régebbi és korábban meg nem jelent novellákat vegyesen tartalmaz Egressy Zoltán Júlialepke című új könyve. Az elbeszéléskötet június elején jelenik meg az Európa Könyvkiadó gondozásában.
Vámos Miklós 1995 és 2003 között dolgozott televíziós műsorvezetőként. Beszélgetős műsorai kihagyhatatlan programok voltak: Vámos kiválóan kérdezett, vendégi – színészek, írók, zenészek – pedig remek…
Új novellákkal és egy drámával egészült ki Háy János Házasságon innen és túl című kötete, amely a tavasszal megjelent Hozott lélek párdarabja. A decemberre várható…
Berta Zsoltot olvasni otthonos dolog. Berta Zsoltot olvasni meghitt is talán. Otthonos és meghitt, mert nekem is van apám, akinek van egy szőlője, amit addig…