Könyvajánló – Brian McClellan: Vérrel írt ígéretek

Brian McClellan regényében Adamat felügyelő egy évszázadok óta uralkodó királyi ház elleni puccsba csöppen gyanútlanul. Tamás tábornagy és társasága, a lőpormágusok állnak a történet középpontjában, akik megbízzák a nyugdíjas, de még aktív magánnyomozót egy, a puccs során felmerült nyugtalanító fejlemény kivizsgálásával. Az ő feladata kideríteni, hogy mi lehet „Kresimir megszegett ígérete”.

B1306320

A tábornagy csupán a lőpormágusokban és Tánielben, a kissé öntörvényű, de tehetséges fiában bízhat igazán. Ügyéhez, törékeny tervei megvalósításához szövetségesei főként önző érdekből csatlakoztak. Az Adom Szárnyai nevű zsoldossereg, a szakszervezetek, az egyház mind-mind vesztesei lettek volna a király új szerződésének, amit a szomszédos Kez birodalommal kívánt megkötni.
Az új rendet többen igyekeznek még az elején megdönteni. A kiváltságosok és a királyhű csapatok sem adják könnyen magukat. Háború közeleg, sőt valami annál súlyosabb is talán. A legendák ködéből elfeledett istenek nevei tűnnek elő újra…
Régen olvastam ennyire jó fantasyt. A regény végig pörgős, lendületes. A történet több, egymáshoz kapcsolódó szálon fut. Itt nincsenek unalmas leírások, feleslegesnek tűnő szócséplés, nagyszerűen megalkotott világot mutat be nekünk a szerző. A tempó olyannyira magával ragadja az olvasót, hogy néha már szó szerint előre akartam tudni a másik szál történéseit. Az első kötet végére rengeteg kérdés nyitva maradt, így nagy érdeklődéssel várom, hogy milyen kalandok várnak még Tamásra és a többi szereplőre.
Újító, egyedi és jól felépített könyv a Vérrel írt ígéretek. A karakterek élettel teliek, a világ, amit McClellan elénk tár színes és rengeteg fordulattal, meglepetéssel fűszerezett. Minden fanasy rajongónak bátran ajánlom. Nekem nagy kedvencem lett.
A kötetért köszönet a Fumax kiadónak.

Fordította: Rusznyák Csaba
Kiadó: Fumax
Terjedelem: 560 oldal
Megjelenés éve: 2015

Jancsin Nándor

Related Posts

Könyvajánló – Andy Weir: Artemis

Ha ez lenne Andy Weir első regénye… Jazz Bashara egy igazán belevaló, nagydumás és eszes bűnöző, aki a Holdon él. Artemis lakója, az égitest egyetlen…

Könyvajánló – Victor LaValle:Fekete Tom balladája

A Fekete Tom balladáját pontosan az teszi erős szöveggé, ami Peter Clines 14-ét – szerintem- kicsit gyengévé. A terjedelem. A 14 sokáig csak mesél, miközben…

Könyvajánló – Dan Wells: Már nincs vesztenivalód

Ez a nap is elérkezett – jelen írás tárgya a John Cleaver-sorozat utolsó kötete. Hat regényen át élvezhettük ezt a jól megkomponált történetet, ami Dan…

Könyvajánló – Chuck Wendig: Halálmadarak

Miriam Black története folytatódik – nagy örömömre, hiszen az első rész nagyon ütős volt, a szó mindenféle értelmében.