Könyvajánló: Jeff Vandermeer: Expedíció

Emlékeztek még a „Lost” című sorozatra? Nekem az maradt meg a legjobban belőle, hogy minden egyes résszel több és több rejtély merült fel, magyarázat rájuk szinte semmi, de mégis odaszegezte az embert a képernyőhöz, mert tudni akarta mi sül ki ebből az egészből a végére. Ugyanez az érzés kerített hatalmába a Déli Végek-trilógia első része, az Expedíció olvasása közben is.

jeff-vandermeer-expedicio-b1-72dpi

Rágom a körmöm, izgulok, nem tudom letenni. Tapad a szemem a betűkre, falom őket amilyen gyorsan csak lehet. Közben folyamatosan jelennek meg a kérdőjelek a fejem fölött, mintha csak egy tanácstalan képregényhős lennék. Hol vagyunk? Kik ezek a tudósok valójában? Mi az expedíció igazi célja? Mi történt az előző expedíciókkal? És vajon ezzel mi lesz? Fiú vagyok, vagy lány?

Ami biztos, hogy 4 fő szereplője van a történetnek: egy biológus, egy antropológus, egy geodéta és egy pszichológus. Mi a biológus szemszögéből – személyes naplóján keresztül – figyeljük meg a történéseket. Mindegyikőjük nőnemű, de a nevüket nem tudjuk meg. Ez egyrészt még rejtélyesebbé teszi az egész sztorit, másrészt pedig több teret hagy a fantáziának és az olvasó is könnyebben azonosulhat a szereplőkkel. Feladatuk egyszerűnek hangzik: az úgynevezett „X térség” felderítése, mintagyűjtés, megfigyelés, jegyzetelés, túlélés. Ez utóbbi nem lesz nehéz, hiszen még kaptak egy-egy kis mérőeszközt is, ami pirosan villogva jelzi a veszélyt, ugye? Dehogynem.
Szinte minden oldalon történik valami izgalmas vagy hajmeresztően rémisztő; legyen az jajongó, test nélküli hang, egy hely, aminek nem kellene léteznie, vagy valakinek a megmagyarázhatatlan, furcsa viselkedése. Az egész egy olyan ellentmondásos érzést vált ki az emberből, mint egy szörnyű tragédia, amit nem akarok látni, de mégsem tudom megállni, hogy oda ne nézzek.
Azonban a végére csak egy kérdés foglalkoztatott igazán:
Mikor olvashatom a követező részt?

Szabó Orsolya

Kiadó: Agave
Oldalak száma: 176
Borító: puhakötés ragasztva
ISBN: 978 615 5442 23 0
Kiadás éve: 2014
Fordító: Török Krisztina

Related Posts

Könyvajánló: Tear királynője

Erika Johansen regénye Emma Watson kedvenc olvasmánya volt tavaly, ő a készülő film főszereplője és egyben producere is.

Könyvajánló: China Miéville: Kraken

China Miéville megint megcsinálta! Létrehozott egy élő, teljes, összetett univerzumot. Aztán belezsúfolta az egészet Londonba.

Juszra Márdini: menekülttáborból a riói olimpiáig

Egy fiatal szír menekültlány története, aki tizenhét évesen a hazáját feldúló háború elől Európába menekült – útja többek közt Magyarországot is érintette –, hogy valóra…

Könyvajánló – Karen Cleveland: Tudnom kell

A kiadói világban hatalmas érdeklődést váltott ki Karen Cleveland Tudnom kell című bemutatkozó regénye, amikor az ügynöke körbeküldte a nyers kéziratot még 2017 februárjában. A…