Augusztus óta tart a visszaszámlálás, és most végre itt van a várva várt nap: Január 22, ez is egy átlagos téli napnak indult, mígnem meg…
bővebben Line-up és kreatív alkotás pályázat a Sziget FesztiválonKategória: Zene
Az elomagazin zene rovata
Indul a Dal 2014, komoly esélyesekkel
A Waterfall című popszámmal Tóth Johanna „Joni” a Dal 2014 verseny egyik esélyese. A ma még szinte ismeretlen zeneszerző és énekesnő azért költözött haza Svédországból,…
bővebben Indul a Dal 2014, komoly esélyesekkelBárzongorista Verseny a New York Café-ban
Megvan az a kilenc versenyző, akik indulhatnak az idei „Év Bárzongorisája” címért. A megmérettetés első fordulója a Világ Legszebb Kávéházában lesz 2014. január 20-án, 19…
bővebben Bárzongorista Verseny a New York Café-banWiz Khalifa a 2014-es Balaton Soundon!
Igen, már biztos, hogy Pittsburgh hercege Magyarországra jön, és a Balaton Sound sztárfellépője lesz.
bővebben Wiz Khalifa a 2014-es Balaton Soundon!A Kiscsillag december 19-én az A 38 hajón
Egy rendhagyó este az A 38 hajón Lovasi Andrással, a Kiscsillaggal, Péterffy Borival és Vedres Csabával A koncert 20.30 órakor kezdődik.
bővebben A Kiscsillag december 19-én az A 38 hajónKarády és régi idők karácsonyi lemeze a Rózsavölgyi Kiadótól
A kőbányai proletár lányból kora legnépszerűbb dívájává váló, életét New York-i kalaposnőként befejező Karády Katalin a 20. század nagy magyar legendái közé tartozik. Összetéveszthetetlen erotikájú,…
bővebben Karády és régi idők karácsonyi lemeze a Rózsavölgyi KiadótólMegjelent a Palacsinta CD, kóstoljátok meg!
Kevés jó gyerekzenekar van. Mi itt most ajánlunk egyet, kipróbáltuk, finom, illetve jó volt. Ez a Palacsinta Zenekar Székesfehérvárról. és most itt a CD is,…
bővebben Megjelent a Palacsinta CD, kóstoljátok meg!„Jézus mondta, nem Morrison” – rendhagyó Kiscsillag koncert a Marcziban
Még a koncert előtt gondolkodtam, csináljak -e interjút Andrással, mert februárban Óbudán csináltam utoljára, de aztán arra gondoltam: most csinált vele az Index, mindent tudunk.…
bővebben „Jézus mondta, nem Morrison” – rendhagyó Kiscsillag koncert a MarczibanMegejelent a Burning Full Throttle lemez, hurrá!
2009-től pár tagcserével, de aktív zenekarként működő Burning Full Throttle, stílusában egyedülállóan nyomja a garázsból felszabadult, fuzzaltöltött, benzingőzös stoner-rock-ot!
bővebben Megejelent a Burning Full Throttle lemez, hurrá!Indul a Kiscsillag őszi turnéja!
Az alkotói szabadságon született új számokkal november közepétől indul az országos Kiscsillag turné. Lovasi András a nyár utolsó budapesti koncertjén a Zöld Pardonban jelentette be,…
bővebben Indul a Kiscsillag őszi turnéja!