Könyvajánló – Erlend Loe: Naiv.Szuper

A naiv szó jelentése: hiszékeny, tapasztalatlan, gyanútlan. A szuper szó jelentése: nagyszerű, klassz, óriási A kettő együtt pedig… Ugyehogyugye.

De gondoltam, üsse kő, nekiláttam, mert ajánlották, hogy olvassam el, illetve kezdjem ezzel, ha még nem volt szerencsém Erlend Loe egyik írásához sem. Ezzel kezdtem. Olvasok még tőle, pedig végig kívül maradtam, miközben haladtam előre a „történettel”. Hogy miért az idézőjel? Mert hagyományos értelemben vett történet nincs. Egy mindennel elégedetlen, ám igazából semmit sem nélkülöző srác eszmefuttat. Ez még érdekes is lehetne, de valahogy nálam ez nem talált be. Ott van pl. Bret Easton Ellis. Az Amerikai psycho és a Glamoráma nagyon ütött, a többi számomra csupán önismétlés, illetve jellegtelen, nem kicsit öncélú nihil. Aztán ott van Vonnegut. Egyik kedvenc szerzőm. Minden könyve, ami még életében megjelent egy-egy irodalmi gyöngyszem. Számomra. És ez fontos, úgy érzem. Mármint kihangsúlyozni, hogy számomra, mert Ellis is és Vonnegut is egyéni hang, és ezáltal megosztóak is – vagy szereted őket vagy nem – a stílusukat tekintve legalábbis. Loe is az akar lenni (egyéni), ám én a két említett szerzőt érzem a sorai között. Az ürességet sikerült a szövegébe beleplántálnia, viszont Vonnegut játékos(nak tetsző), ám mégis súlyos mondanivalót hordozó írásmódját nem. Azonban nem ítélem el ezért, főleg, mert a Naiv. Szuper az első kötete. Hamarosan nekilátok a sokak által leginkább kedvelt és emlegetett művének, a Dopplernek. Hátha…
Szóval, ami miatt mégis ajánlanám másoknak ezt a könyvet: könnyen olvasható, és van mondanivalója. Aki még nem olvasott a fentebb említett szerzőktől, nem fogja zavarónak találni az áthallásokat, ezáltal még akár újszerű is lehet az élmény.
Ami kevésbé tetszett: nincs igazán mélysége a „történetnek”. Számomra a folytonos listázás nem jelentett semmit, nem tett hozzá semmit a karakterhez. Nem jó, ha egy mellékszereplő izgalmasabb a főhősnél, márpedig számomra Kim az volt. Az utolsó sorok súlytalanok lettek, pedig vártam, mi lesz majd a válasz a levélre. (Tudom szándékosan volt ennyire egyszerű Paul, illetve az asszisztens válasza, de na…)
Ja, és a tőmondatok ilyen mértékű használatát sem tartom szerencsésnek. Ettől függetlenül úgy érzem, simán benne van a pakliban, hogy lesz olyan írása a szerzőnek, amibe bele tudom élni magam, és hogy ez most nem történt meg, nem feltétlenül az ő hibája.

Dobos Attila

Fordította: Vaskó Ildikó
Kiadó: Scolar