Jodi Picoult regényéről nehéz kritikát írni. Egyszerűen túl jó ahhoz, hogy az én bukdácsoló mondataim átadják az értékeit.
„Nekünk nem szokásunk hazudni.” Ezt az az amis lány mondja, akit azzal gyanúsítanak, hogy megölte az újszülöttjét. Drámai élethelyzet egy olyan közösségben, ahol a bűn fogalma szinte nem is létezik, az pedig, hogy egy ember kioltsa egy másik ember életét teljes képtelenségnek látszik. Ám a nyomozás során minden jel arra mutat, hogy a kisbabát a tulajdon édesanyja, a tizennyolc éves hajadon, Katie Fisher ölte meg. Mindezt tette azért, mert úgy gondolta, ha fény derül a titkára, miszerint egy világi férfitől lett állapotos, akkor a közösség kitagadja őt.
Jodi Picoult most sem egy könnyed, nyári olvasmánnyal vagy szirupos lányregénnyel ajándékozta meg a könyvbarátokat. Fajsúlyos témát boncolgat ezúttal is, ám teszi ezt úgy, hogy az olvasót egypár mondat után elvarázsolja, és ismét egy olyan történetet mesél, ami gondolkodásra késztet arról, hogy mik is a valódi emberi értékek.
Eleinte hitetlenkedünk, szinte rákiáltanánk a szerencsétlenkedő amis leányzóra, hogy szedje már össze magát, és álljon ki az igazáért… ám eljön az a pont, amikor irigykedni kezdünk, hogy létezik még olyan hely, ahol a tisztaság, a becsület és a közösség érdekei a legfontosabbak, nem pedig az egyén, az egyes ember sikere bármi áron. Mert az amisok tényleg egy közösséget alkotnak. Mindenkinek megvan a maga feladata, amit zokszó nélkül, teljes szívvel végez nap mint nap. És ami a legfontosabb: ők boldog emberek. Egyszerűek, de soha nem magányosak. Nem úgy, mint rohanó világunk hálón szörföző remetéi.
Ebbe a világba csöppen bele Ellie Hathaway ügyvédnő, aki vállalja a gyilkossággal gyanúsított lány védelmét, valamint azt, hogy a tárgyalásig együtt él az amisokkal. Eleinte nem tud mit kezdeni a számára túlságosan is egyszerűnek tűnő emberekkel és életkörülményekkel, de lassanként felveszi a ritmusukat, és kezdi meglátni ennek a zárt világnak a szépségeit. Ügyvédként is sok dolgot kell újraértelmeznie, hiszen az amisoknál nincs bíróság. Ha valaki vétkezett, annak gyónnia kell, csakis így nyerhet feloldozást, és kaphat engedélyt arra, hogy újra a közösség tagja legyen.
Jodi Picoult – szerintem – korunk egyik legfontosabb szerzője. Számára fontosak a szavak, és hogy azok eljussanak hozzánk, emberekhez. Egy pillanatig sem érezzük úgy, hogy szájbarágósan tanítani vagy hangzatos mondatokkal bölcselkedni akarna – mégis tanulunk és megnyílunk, miközben őt olvassuk. Nekem, amikor Picoult-t olvasok, gyakran eszembe jut Hemingway és Steinbeck. Ők tudták úgy használni a szavakat, mint az Egyszerű igazság szerzője. Nem fennköltek, nem pátoszosak, hanem mesélők, a szó legnemesebb értelmében.
Az Athenaeum Kiadónak köszönhetően Bihari György kifogástalan fordításában élvezhetjük a regényt.
Dobos Attila
Kiadó: Athenaeum
Megjelenés éve: 2013
Terjedelem: 482 oldal
Related Posts
Lisa Kallistó, a jeges tóvidéken élő háromgyerekes anya pont olyan, mint a többi agyonhajszolt anyuka. Tökéletesnek látja mások életét, de úgy érzi, a sajátján nem…
Már a könyvelőzetes is nagyon meggyőző volt, plusz a borító is tetszetős. Nekifutottam. Aztán olvastam. Olvastam és jókat nevettem, miközben a történet is érdekes volt. A…
Szeretem a Myron Bolitar-sorozatot. Ezúttal sem kellett csalódnom. Talán egy leheletnyivel gyengébbek a poénok a történet elején (nem lényegtelen adat, hogy ez a kötet az…
A Szégyen egy okos könyv. Nagyon jól szerkesztett, nagyon jól felépített, és eléri, hogy az olvasó figyeljen rá. Beszippant, felzaklat, gondolkodásra késztet. Nem krimi, hanem…