Könyvajánló – Linda Castillo: Vihar után

Nagy disznósággal indul ez a regény, ami alatt az értendő, hogy bizony nem gyöngyöt szórnak a sertések elé, ezáltal igen húsbavá…, illetve -harapó a kezdés. Aztán tovatűnik néhány évtized, és máris napjaink Egyesült Államának egy Painters Mill nevű kisvárosában találjuk magunkat, ahol éppen egy tornádó készül lecsapni, majd teszi is, nem kímélve sem embert, sem állatot, sem növényt, sem semmit. A katasztrófa nyomainak eltakarítása közben néhány fiatal cserkész emberi maradványokra bukkan. A holttestről kiderül, hogy egyértelműen nem avihar áldozata, hanem egy sok évvel azelőtti bűncselekményé.
Kate Burkholder nyomozó és barátja, s egyben munkatársa, John Tomasetti kapják az esetet. Ők lelkiismeretesen el is kezdik a bűntény felderítését, ám Kate-nek két komoly dolog is nehezíti az ügyre való koncentrálást. Az egyik egy per kilátásba helyezése ellene, gondatlanság miatt, aminek következtében egy csecsemő meghalt – legalábbis az elkeseredett és dühös szülők szerint, a nyomozónő miatt veszítették el egyetlen gyermeküket.A másik esemény erősen spoiler lenne, ezért arról csak annyit, hogy annak nem negatív a felhangja.
A Vihar után egy jól szerkesztett, pergő cselekményű történet, amiben a főhősök élete legalább akkora hangsúlyt kap, mint a krimis vonal. Nekem ez volt az első Kate Burkholder-történet, amit olvastam, így az ő karakterfejlődése számomra nem mutatkozik meg, de egy szimpatikus, okos, talpraesett nő képe rajzolódott ki a regény alapján, akiért lehet izgulni. Maga a krimi szál nem olyan nyomasztó vagy összetett, mint jó néhány hasonló műfajú regény esetében, de ez nem von le a könyv élvezeti értékéből. Könnyed kikapcsolódás, talán nem olyan nagy csattanóval, bár nekem nagyon tetszett az a dramaturgiai megoldás, amit a végén Linda Castillo hozott, akinek amúgy nagyon jó a stílusa. Valószínűnek tartom,
hogy fogom keresni a műveit ez után a könyv után, mert érdekel honnan indult Kate, illetve mi történik vele és a párjával a jövőben.
P.S. Ha valaki szereti az amish közösségben játszódó történeteket, ne hagyja ki Linda Castillo írásait, mert ahogy a Vihar után is, a többi regénye is tartalmaz ilyen elemeket, és nem csak nyomokban… bár, mivel krimikről van
szó, akkor nyomokban is.
A kötetért köszönet a General Press kiadónak.

Dobos Attila

Fordította: Beke Zsolt
Kiadó: General Press
Terjedelem: 319 oldal
Megjelenés éve: 2016

Related Posts

Könyvajánló – Angela Marsons – Egy élet ára

Mit tennél, ha elrabolnák a gyerekedet, a legjobb barátnőjével együtt, és licitálnotok kéne értük? Csak az kapná vissza, aki többet ígér, és csak az a…

Könyvajánló – Samantha King:A döntés

Vannak krimik, amiknél azt gondolja az olvasó a felénél, hogy minden megtörtént már bennük. A döntés is ilyen: mikor már azt hiszed, kitaláltad a végét,…

Könyvajánló – Michael Robotham: Altató

Kedvenc krimiíróm megalkotta Joe O’Loughlin pszichológust, aki aztán annyira rabul tud ejteni bárkit a maga esetlenségével, hogy csak lassan vesszük észre, hogy mindeközben briliáns is.

Könyvajánló – Michael Robotham: Altató

Anyát és lányát holtan találják egy dél-angliai tanyán. Az asszony holttestét a halálos döfésen kívül harmincöt késszúrással gyalázták meg, a lányt viszont megfojtották, mégis úgy…