Könyvajánló – Richard Paul Evans: Michael Vey sorozata

Tudom, relatív, hogy egy regény mitől jó. Ízlések és pofonok ugye, meg a szokásos blabla. Nos, Ez a sorozat 13+-os, tehát a fiatal olvasókat célozza elsősorban. Viszont én – hiába tartom iszonyatosan jól magam… – már nem tartozom a tinik közé, ettől függetlenül adtam egy esélyt Michael Veynek. Azt kell mondjam, hogy nagyon jól tettem. Ez a srác meg a haverjai jöttek, láttak és ledózeroltak mindent. Valószínűnek tartom, hogy Richard Paul Evans alapból is jó író lehet, de nem mehetek el szó nélkül Robin Erika munkája mellett sem. Fantasztikusan jó a nyelvezet. Értem ezalatt azt, hogy semmi mesterkéltség, semmi túlcicomázottság, semmi túlírás nincs az eddig megjelent négy kötetben. A főhős és a néhány egyéb főbb szereplő bemutatása is olyan gördülékeny, hogy már az első oldaltól letehetetlenné válik A 25-ös cella foglya című nyitókötet is, de a legnagyobb bravúr, hogy soha nem csökken a lendület, a figyelem fenntartása közel 1700 oldalon keresztül.

Michael Vey egy lúzer, aki Ostin nevű haverjával az osztályuk pofozógépei. Természetesen hamarosan kiderül, hogy Michaelnek egy olyan különleges képessége van, amivel még ő maga sincs tisztában, viszont amikor megunja a megaláztatásokat, ösztönösen is elkezdi használni elektromos képességeit. Ő maga pulzálásnak nevezi a dolgot, amikor a célszemélyt nemes egyszerűséggel megrázza, olyan hatást elérve, mintha az illető a 220-ba nyúlt volna. Ez nem lehet túl klassz az áldozatnak, viszont roppant hatásos, ha olyanok ellen veti be az ember, akik nap mint nap alázták meg előtte.
Természetesen sokáig nem maradhat titokban egy ilyen dolog, ám az is kiderül, hogy nem Vey az egyetlen, aki ennyire felvillanyozó személyiség. Ráadásul Taylorról derül ki, hogy képes újraindítani az emberek agyát – Taylor pedig nem más, mint a lány, aki Vey számára az elérhetetlen kategória. Gyönyörű, okos és még normális is.
A másik oldalon persze ott a gonosz, világuralomra törő szervezet, az Elgen. Ennek a cégnek a tudósai kísérleteztek néhány évvel korábban azzal, hogy olyan embereket hozzanak létre, akik elektromosságuknak köszönhetően különféle szuperképességekre tesznek szert. Ahogy az már lenni szokott, a kísérletek nem végződtek túl jól, ám annak, aki fegyverként akarja felhasználni az életben maradt alanyokat, az mindent elkövet azért, hogy maga köré gyűjtse és felhasználja őket világuralmi törekvéseiben.
És hogy miért is találtam annyira nagyon jónak ezt a sorozatot? Mert a szereplők hitelesek annak ellenére, hogy a szuperképességeik – mindenen átlátás, gondolatolvasás, gömvillámgyártás, fájdalom elvétele stb – használata olykor túlzó, de ez egy nem is egy realista regény, tehát ezen a problémán igen gyorsan túltettem magam.
Tartottam tőle, hogy azért a 13+ kevés lesz, de vagy én nem nőttem fel, vagy ez a sorozat nagyon rendben van. Hát, arra jutottam, hogy mindkettő.
Azért senki ne gondolja, hogy csak a veszély szele csapja meg a hősöket! Igen sok életveszélyes kalandban lesz részük kötetről kötetre, ráadásul közben bejárják a világot is. Mi, olvasók eljutunk velük az USA-ba, Peruba, Tajvanra, de az óceán közepén is zajlanak az események szépen.
Richard Paul Evans egy olyan szerethető brigádot hozott össze, akik Elktroklánnak hívják magukat, amilyennel már rég nem találkoztam. És sikerült egy olyan gonoszt is megalkotnia Hatch doktor személyében, aki tényleg a lelke mélyéig romlott. Az hogy senki és semmi nem állhatja útját, szinte csak súrolja azt, hogy milyen is valójában.
Olvasás közben olykor azon vettem észre magam, hogy szinte megszűnt körülöttem a világ, annyira beszippantott a folyamatosan zajló cselekmény. Nem egy könyvön vagyok már túl, köztük jó néhány akciódús krimin, de ilyen iramú, ilyen dinamikus történettel még nem igazán talákoztam.
Persze, ha akarnám beleköthetnék dolgokba, mert a kalandok és a megoldások tényleg nem mindennapiak, mint például az sem, hogy Ostin, akinek alapból nincs szuperképessége, viszont annyira okos, hogy minden szorult helyzetből megtalálja a kiutat, annak ellenére, hogy korából adódóan ez nem lenne feltétlenül elvárható. De ezek a hibák mégsem hibák. Egyszerűen azért, mert a szereplők valóban közel kerülenk hozzánk, így velük együtt izgulva és gondolkodva próbálunk megoldást lelni a legképtelenebb, legreménytelebbnek tetsző helyzetekben is.
Szóval, ajánlom ezt a sorozatot minden olvasni szerető fiatalnak, akiket nem riaszt vissza, hogy olykor elektromossággal átitatott patkányok tengerében, netán a dzsungel sötétjében kell túlélni. De azon felnőtteknek is, akik nyitottak arra, hogy egy olyan történetet olvassanak, ahol a szuperképességek valóban szuperek, és ahol a gonosz valóban szinte sátáni, ám mindezeken túl van nem kevés humor, remek párbeszédek, miközben az akció szó szerint szünet nélkül zajlik.
És egy kérés a kiadó felé: Mihamarabb adjátok ki a Michael Vey ötödik részét, mert ez egyszerűen kell. Köszönöm.

Michael Vey – A 25-ös cella foglya
Michael Vey – Az Elgen felemelkedése
Michael Vey – Az Ampere csatája
Michael Vey – Vadászat Jáde Sárkányra

Fordította: Robin Edina
Kiadó: Könyvmolyképző
Terjedelem: 430 o, 485 o, 428 o, 442 o
Megj. éve: 2013, 2014, 2015, 2015

Dobos Attila