Könyvelőzetes: Nyáry Krisztián: Így szerettek ők 2

Októberben jelenik meg a Corvina Kiadónál Nyáry Krisztián Így szerettek ők című magyar irodalmi szerelmes könyvének második kötete. Az új könyvben ismét 40 magyar író és költő izgalmas, de kevesek által ismert párkapcsolati története szerepel. Néhány igaz mese magyar írókról és költőkről, amelyeket kevesen ismernek. A szerző Csokonaitól Vas Istvánig, Dérynétől Déry Tiborig mesél el 40 történetet múzsákról, megcsalt szeretőkről, örök hűségről és a szerelem sokféle arcáról.

B1080681

Nyáry Krisztián néhány évig költészettörténetet tanított a pécsi egyetemen, majd a 90-es évek közepén otthagyta a katedrát, azóta kommunikációs tanácsadóként dolgozik. Vezetett pr-ügynökséget és közvélemény-kutató intézetet, volt állami szervezet kommunikációs igazgatója, de a hobbija az irodalomtörténet maradt. 2012 elején barátainak kezdte publikálni a Facebookon magyar írók és művészek szerelmi életéről szóló képes etűdjeit, amivel néhány hónap alatt nagy népszerűségre tett szert. A barátoknak szánt bejegyzésekből Így szerettek ők címmel könyv lett, a kötetből pedig az elmúlt év egyik legnagyobb könyvsikere, amely elnyerte a XX. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál Budai-díját és a Magyar Könyvtárosok Egyesülete Fitz József-könyvdíját is.

Az új kötet 2013 októberében kerül a könyvesboltok polcaira. A szerző célja ezúttal is az, hogy az elmesélt szerelmi történetekkel kedvet csináljon a művek olvasásához.

Tudott arról, hogy:

Karinthy Frigyes fegyverrel a kezében szöktette meg férjétől első feleségét, Judik Etelt, miután párbajozott is miatta?

Jókai Mórt elmebetegnek akarták nyilvánítani rokonai, hogy ne vehesse el a nála 54 évvel fiatalabb Grósz Bellát?

Szabó Lőrinc azt tervezte, hogy hármasban fognak élni feleségével, és annak legjobb barátnőjével, Korzáti Erzsébettel, aki hosszú évekig a költő szeretője volt?

Kazinczy Ferenc csak éjszakánként beszélt magyarul feleségével, Török Sophieval, nappal pedig németül magázódtak?

Molnár Ferenc ollóval kivágta nadrágja térdeit, hogy bebizonyítsa: felesége, Vészi Margit nem gondoskodik róla?

Füst Milán hatvan éven át tartott fenn szerelmi kapcsolatot Jaulusz Erzsébettel, de csak néhány napig éltek együtt?

Örkény István le akarta lőni első feleségét és annak szeretőjét, akik a brit hírszerzés ügynökei voltak?

Rejtő Jenő két alkalommal is a gépírónőjét vette feleségül, akiknek estélyi ruhában kellett gépelniük?

Bródy Sándor szíven lőtte magát, miután szeretője, Erdős Renée elhagyta?

Ady Endre és Dénes Zsófia esküvője már ki volt tűzve, amikor is a menyasszony édesanyja megakadályozta a házasságot?

Jászai Mari elhagyta a halálos beteg Reviczky Gyulát egy 18 éves fiatalember kedvéért, akit ő nevezett el Szomory Dezsőnek?

Móricz Zsigmond egy garniszállóra vitte az utcán megismert fiatal Litkei Erzsébetet, az Árvácska modelljét, aki ezután élete utolsó társa lett?
Könyvészeti adatok:

Méret: 180×270 mm
Tervezett terjedelem: 164 oldal
Kötés: Keménytábla védőborítóval
Ár: 4500 Ft
ISBN: 978 963 1361 65 0

Related Posts

Könyvajánló – Nyáry Krisztián: Festői szerelmek

Nyáry Krisztián: Festői szerelmek Így szerettek ők – mára kevés magyar olvasó számára ismeretlen ez a cím. Nyáry Krisztián nagy íróink, költőink szerelmi életét megörökítő…

Könyvajánló – Nyáry Krisztián: Merész magyarok

„Féltek ők is, ahogy a többség, a bukástól, a sikertelenségtől vagy a megszégyenüléstől. De jobban féltek attól, hogy emberségük sérül, ha nem fordulnak szembe az…

Könyvajánló: Nyáry Krisztián: Igazi hősök

Nyáry Krisztián, az elmúlt évek két könyvsikerének, az Így szerettek ők című irodalmi szerelmeskönyveknek szerzője ezúttal is valódi emberi sorsokról írt igaz történeteket. Harminchárom 19-20.…

Óriásplakát kiállítással vár a 100 szóban Budapest

Nyolc év és több mint tízezer történet! A 100 szóban Budapest mára már hagyományt teremtett a fővárosban, és évről évre egyre többen várják, vajon ki…