Libri Trend – Fókuszban a novellák

Mit szeretünk olvasni? Hogyan alakulnak a sikerlisták? Mik az új témák? Ugyanaz népszerű a magyar olvasók körében, mint nemzetközi viszonylatban? Mit olvassunk, ha jót akarunk olvasni? A Libri Trendben minden érdekességet körüljárunk, ami a könyves világban történik.

A Libri irodalmi díj 2016-os és 2017-es döntősei között is helyet kapott több novelláskötet. Tavaly Dragomán György novelláskötete került fel a 10 kiválasztott könyv közé, idén Jászberényi Sándor és Szabó T. Anna novellái nyerték el a díj mechanizmusa szerint szavazó 88 jelentős közéleti személyiség tetszését.
Károlyi Csaba a Libri irodalmi díj zsűrije szerint: „Jászberényi novelláskötete, amelyik 2017-ben megkapta a Libri irodalmi díjat, merész könyv. Szokatlannak, különösnek is mondhatjuk. A mai magyar irodalomban nem nagyon van párja. Beszédmódja, poétikája, stílusa egyedi. Olyan formát tölt meg élettel, amelyről már azt hihettük, használhatatlan. Egy ijesztő, vad, ugyanakkor szánandó, menekülő pasas lelkének finom rezdüléseit követhetjük, aki remekül elbeszélt történeteivel egyébként a világ elképesztő háborús bugyraiba is elvezet minket. Jászberényi kötete hozzájárul ahhoz, hogy a novella műfaját ma is komolyan vegyük.”
Jászberényi Sándor haditudósítóként élt a Közel-Keleten, és az ott testközelből megtapasztalt háború olyan hatást tett rá, amelynek kifejezésére az újságírás műfajai már alkalmatlannak bizonyultak. Első novelláskötete Az ördög egy fekete kutya címmel jelent meg 2015-ben, és szinte azonnal a kortárs magyar próza egyik legígéretesebb alakjává emelte a szerzőt. Hasonlították már Hemingwayhez és Graham Greene-hez is. Tömör, fanyar mondatai mögött egész világok húzódnak meg, novelláiban a csend, az elhallgatás aktusa legalább olyan súllyal bír, mint a szavak. https://www.libri.hu/konyv/jaszberenyi_sandor.a-lelek-legszebb-ejszakaja.html

A Libri irodalmi díj döntősei között volt Szabó T. Anna Törésteszt című novelláskötete. Az eddig gyerekkönyveiről és verseiről ismert Szabó T. Anna tavaly jelentkezett először felnőtteknek szánt prózával. Törésteszt című novelláskötete mégsem szárnypróbálgatás, hanem egy kiforrott író érett szövegeinek jól összeállított gyűjteménye. A rövid történetek megvilágítják az emberi kapcsolatok ritkán látható helyzeteit, hogy aztán az olvasó a könyv végére többet érzékeljen az őt körülvevő világból, mint mielőtt kinyitotta volna. A kötet méltán követelt helyet magának a2017-es Libri irodalmi díjak 10 döntőse között.
https://www.libri.hu/konyv/szabo_t_anna.toresteszt-1.html

Tóth Krisztina az elmúlt negyedszázad egyik meghatározó magyar szépírója. A 2014-ben megjelent Pillanatragasztó című novella-gyűjteménye az 1989 óta szépíróként publikáló szerző első 25 évének állít izgalmas emléket, minden esztendőről egy-egy történettel megemlékezve. Az abszurd és a lélektani írásműfajok legjavát ötvöző novellák elbeszélője szenvtelen hangon meséli el a különösnél különösebb eseményeket, amik épp ezért még groteszkebbé, valószerűtlenebbé, mégis szórakoztatóvá és sokatmondóvá válnak.
https://www.libri.hu/konyv/toth_krisztina.pillanatragaszto.html

A tavalyi Libri irodalmi díj döntős Dragomán György saját bevallása szerint mindig novellákat kezd írni. Azután, ha valamelyik átlépi a műfaj kereteit, és lassan, észrevétlenül a regények földjére lép, az író nem tehet mást, elkíséri a történetet oda, ahová az menni akar. A szerzőnek nem sokkal ezelőttig csak ilyen elkóborolt gyermekei, regényei jelentek meg, méghozzá óriási sikerrel. 2015-ben végül egy kötetbe rendeződtek, és Oroszlánkórus címmel kerültek kiadásra azok a történetek, amik jó gyerek módjára azok maradtak, amiknek apjuk eredetileg szánta őket. A kötetben olvasható novellák közös eleme a zene, amely egyszerre hoz feszültséget, ritmust, és megváltást a szövegekbe.
https://www.libri.hu/konyv/oroszlankorus.html

Az egyik legrangosabb irodalmi díj a Man Boker díj legutóbb 2009-ben díjazott a novelláiról ismert szerzőt, Alice Munro-t, aki 2013-ban nem kisebb elismerésben részesült, mint a Nobel díj. A kortárs észak-amerikai próza vezéregyénisége, a novella műfajának nagymestere, ahogy ez a svéd akadémia indoklásában is szerepel. Életműve, azon kívül, hogy lebilincselő empátiával teszi rá ujját az emberi kapcsolatok felszíne alatt húzódó ütőerekre, igazi posztmodern manifesztumként is felfogható. Alice Munro néha egy, néha pedig harminc év távlatából írja át, alkotja újra novelláit. Olykor csupán egy-egy mellékfonalat, vagy írásjelet megváltoztatva, néha azonban a karakterek idősödésével, véleményük, jellemük alakulásával is érzékeltetve a két verzió születése között eltelt időt.
https://www.libri.hu/konyv/alice_munro.draga-elet.html

Ha meg akarjuk fejteni a skandináv irodalom népszerűségének titkát, mindenekelőtt az északi írók különleges, sok esetben meglepő látásmódját, érdemes a nemzetközi viszonylatban az egyik legsikeresebb dán szerző Dorthe Nors könyveit olvasnunk. A dán írónő magyarul legutóbb megjelent Karateütés című novelláskötete olyan személyes problémákat mutat be, amik társadalmi szinten is komoly frusztrációkat okozhatnak. A novellák a leghétköznapibb jelenségek mélyebb tartalmait felszínre hozzák, teszik mindezt minimalista és letisztult eszközökkel. Ez az, ami Dorthe Nors egyszerű stílusát és gondolatgazdag történetszövését is emlékezetessé teszi.
https://www.libri.hu/konyv/dorthe_nors.karateutes.html

Összegzésként megállapíthatjuk, hogy mind magyar, mind nemzetközi viszonylatban helye van a novelláknak, novellásköteteknek és a tollat hivatásszerűen forgatók számára nem jelent akadályt a műfajok átlépése, hiszen a fent felsoroltak közül is többen vannak, akik több műfajban is maradandót alkotnak, legyen az akár vers, novella, vagy akár regény.

Fotó: Czimbal Gyula

Related Posts

Könyvajánló – Vámos Miklós: bárnovellák + FAKCIÓK

A korábban bár címmel megjelent kötet novelláit és az elmúlt esztendőkben írt „fakciókat” rendezte egy könyvbe Vámos Miklós. Az életműsorozat bárnovellák + FAKCIÓK című darabját…

Könyvajánló – Fábián Janka: Búzavirág

Ha valakit az életednél is jobban szeretsz, akkor kiszolgáltatod magadat a legnagyobb fájdalomnak. Fábián Janka Búzavirág című regényében az Ághfay-kúria újabb nemzedékének sorsát követhetjük végig…

Könyvajánló – Lakatos Levente: Szeress jobban!

Lakatos Levente első regénye, a 2010 nyarán megjelent Barbibébi egy csapásra a fiatal generáció kedvencévé, a legnépszerűbb modern magyar tiniregénnyé vált. Öt évvel később végre…

Könyvajánló – Háy János: Házasságon innen és túl

Új novellákkal és egy drámával egészült ki Háy János Házasságon innen és túl című kötete, amely a tavasszal megjelent Hozott lélek párdarabja. A decemberre várható…