A Karmapolis ismertségét is segíti a dal

A Karmapolis zenekar elsődleges célja A Dal 2015-be való jelentkezéssel a top 30-ba kerülés volt és hogy megmutathassák magukat az élő show-ban. Ezt a céljukat már túl is szárnyalták, hiszen a zenekar a szombati középdöntős fellépésére készülhet. Arra viszont nem is gondoltak, hogy külföldi rajongókat szereznek majd és rengeteg pozitív visszajelzést kapnak Magyarország határain túlról is.

 

A Karmapolis zenekar frontembere, Kenyeres András elmondta — „Kaptunk pozitív, dicsérő visszajelzéseket, leveleket Argentínából, Jamaica-ból, az Amerikai Egyesült Államokból, Hong-Kongból és még Grönland-ról is, sőt, egyik dalunk elképzelhető, hogy felkerül egy idén megjelenő oroszországi electro válogatás albumra is. Hatalmas élmény ez számunkra és csak megköszönni tudjuk ennek a rengeteg embernek, akik ezen a produkción dolgoznak és természetesen a közönségnek a rengeteg támogatást!”

A Karmapolis a következő néhány hónapban tervezi elkészíteni legújabb albumát, amelyen természetesen rajta lesz A Dalból ismert Time Is Now is.

A zenekar egyébként — versenytársaihoz hasonlóan — a középdöntőre egy kisebb hangszerelési módosítással tervezi meglepni a nézőket és a zsűrit.

Related Posts

ByeAlex és a Slepp dalol szombaton

Visszatér A Dal színpadára a 2013-as műsor nyertese ByeAlex, aki ezúttal csapatával, a Sleppel lép fel. A fülbemászó dalairól és az extravagáns stílusáról ismert ByeAlex…

A 2. ELŐDÖNTŐ FELLÉPŐI, VALAMINT INDUL A SZTÁRCHAT

KÜLDJ PONTSZÁMOT ÉS SZAVAZZ A KEDVENC MÁSODIK ELŐDÖNTŐS DALODRA, HOGY BIZTOSAN OTT LEGYEN A KÖZÉPDÖNTŐBEN

Magyarország az Eurovíziós Dalfesztivál első elődöntőjében lép színpadra Stockholmban

A Dal 2016 győztese az Eurovíziós Dalfesztivál első elődöntőjében lép színpadra, olyan országok nyerteseivel, mint például Finnország, Görögország, Hollandia vagy Oroszország.

Wolf Kati újra a Dalban!

Wolf Katit most hétvégén a Dal színpadán hallhatja a közönség, miután a 2015-ös versenyben a legjobb 30 közé került a „Ne engedj el!” című száma.…