Könyvajánló – Rhiannon Navin: Egyetlen gyermek 1505697 Full view

Könyvajánló – Rhiannon Navin: Egyetlen gyermek

Igen valószínűnek tartom, hogy a szerzőben és bennem van legalább egy közös vonás. Mindketten kedveljük Jodi Picoult írásait. A brémai születésű hölgy azonban lényegesen bevállalósabb nálam, mivel ő érzett magában annyi tehetséget, hogy nekilásson, és írjon egy regényt. Azt mondom, jól döntött. Az Egyetlen gyermek egy jó első könyv. Szerethető, ajánlható, és nálam elérte, hogy kíváncsian várjam Navin újabb írásait.


Zach Taylor, a hatéves kisfiú meséli el nekünk a történetet, ami egy iskolai mészárlás borzalmas képeivel indul. Nem könnyű felnőttként belehelyezkedni a gyermeki szemlélő által tolmácsoltak leírásába. Ő nem úgy érzi át a pusztítást, mint például a tanárnője, aki az ámokfutó felbukkanása után azonnal minden erejével igyekszik megóvni a gyerekek és a saját életét. Egy kabáttárolóban vészelik át a szörnyű perceket. A rettegés annak ellenére átérezhető, hogy a kisfiú szavai csak sugallják, hogy a folyosókon diákok és tanárok halnak és sebesülnek meg.
Miután a rendőrök likvidálták az elkövetőt, kezdetét veszi a szembesülés időszaka. A remény minden szülőben ott él, hogy az ő gyerekének/gyerekeinek nem esett bántódása, ám valahol mélyen ott lappang a hatalmas, elviselhetetlen veszteség árnya is, hogy mi van, ha valamelyik golyó…
Zach édesanyja megkönnyebbülten szorítja magához a kisfiát, és csak percekkel később kezd tudatosulni benne, hogy a nagyobbik gyermek nincs a templomban, ahol a túlélők lettek összeterelve. Az apa is hamarosan felbukkan, és minden hitüket abba vetik, hogy Andy, a nagyobbik fiú a kórházban lesz, ahol éppen ellátják a sérüléseit. Andy azonban soha többet nem tér már haza, ő is egyike a tizenkilenc áldozatnak, akik nem élték túl a mészárlást.
Zach ezután arról mesél, milyen érzések járják át. A gyermeki szemszög őszintesége teljesen más megvilágításba helyezi a történteket. Ami egy szülő számára a létező legnagyobb veszteség, azt Zach egészen máshogy látja. Tudja, hogy a testvére már nem megy haza többé, de nincs benne a szavaiban a dráma. Sőt, örül, hogy nem lesz több bosszantó vicc, amit a bátyja az ő terhére követett el. Hogy nem kell többé az undokoskodásait elviselni.
Természetesen ez csupán a felszín, mert közben érezzük a folyamatot, ahogy lassan átalakulnak Zach érzései. Látjuk, hogy eleinte nehezen tudja kezelni az édesanyja viselkedését, aki az első hetekben, mint egy lélektelen, összetört robot, úgy létezik csak.
Számomra a legmegdöbbentőbb az volt, ahogy a két szülő Zachhez viszonyult a tragédia után. Nem éreztem, hogy minden igyekezetükkel azon lennének, hogy foglalkozzanak vele, hogy ne hagyják magára. Olyan érzésem volt, mintha a kisfiú csak egy külső szemlélőként lenne jelen. Nem tudom, ez mennyire reális egy ilyen eset kapcsán. Szerintem a szülők ilyenkor a legapróbb rezdülésre is figyelnének, nem ráznák le a gyereket azzal, hogy most nem érek rá. Ezek a részek nekem kicsit rontottak az összképen. Másrészt kidolgozatlannak éreztem a regényt, főleg a második felét. Túl nagy lépésekben haladt a – számomra – sajnos kicsit lapos megoldás felé. Nem mondom, hogy nem lehetséges egy ilyen befejezés, de olyan mintha az igen komoly és súlyos alaphelyzet túl nagy falatnak bizonyult volna a szerzőnek. Így nekem erős hiányérzetem maradt. Miközben sejtem, hogy a gyermeki hang miatt nagyon nehéz lett volna mindent árnyalni, de nagyon kíváncsi lettem volna például az elkövető szüleinek lelkében zajló folyamatok részletesebb leírására.
Összességében nem rossz regény az Egyetlen gyermek, de a – feltételezhetően – közös kedvencünk műveit ismerve, van még hová fejlődni. De soha rosszabb első regényt!
A kötetért köszönet az Athenaeum kiadónak.

Dobos Attila

Fordította: Tábori Zoltán
Kiadó: Athenaeum
Kiadás éve: 2018
Terjedelem: 351 oldal

Written by erika

Leave a comment

Time limit is exhausted. Please reload the CAPTCHA.