JACEK PALKIEWICZ: A LIÁN ÖLTÖZTET – A janomamik földjén

Egy olaszországi lengyel. Kutató, hajós, újságíró és író; Európában az első „Túlélési Iskola” megalapítója. kalandjainak immár második részét olvashatjuk Király-Acampora Anikó jóvoltából. 

unnamed (5)

A történelem előtti időkben éltek Amazónia szívében.  Nevük azt jelenti: „Harcra kész nép!” Megközelíteni őket nagy vállalkozás.

A piróga (kenu) az élő természet alkotta két, mesébe illő fal között halad. A falak simák, sehol egy rés. Ijesztő ismeretlenség. Szó szerint elnyelt bennünket a trópusi őserdő.

A vadon sűrűje, a rovarok, az elviselhetetlen klíma, a csapdák öröktől fogva akadályozták a fehérek benyomulását. Mi néhány napja merültünk el a világ legnagyobb „templomában”, a venezuelai Amazóniában.
Esteledik? Rövid az átmenet a világos és a sötét között, és még egyetlen olyan védett helyet sem láttunk, ahol megállhatnánk. Az utolsó fénysugaraknál kötünk ki, és a machetékkel, a bozótvágó késekkel kis ösvényt nyitunk a kuszán burjánzó növényzetben. Tábornak néhány négyzetméternyi hely is elég. Éppen a függőágyakat a moszkitóhálókat és a sátorlapokat rendezgetjük, amikor mennydörgés töri meg a csendet, és szinte azonnal szakadni kezd az eső.

unnamed (4) A fáradtság, a károk, a feszült figyelem és az egyedüllét ellenére jól érezzük magunkat. Sikerült eljutnunk a legendás janomamik „tiltott szentélyébe”. Venezuela és Brazília között e kis törzsi nép máig ellenállt a külvilág erőszakos inváziójának. Egészen a hetvenes évek elejéig alig volt kapcsolatuk a civilizációval. Vannak, akik még sosem láttak fehér embert.
Összesen húszezren élnek körülbelül kétszáznegyvenezer négyzetkilométeren. A több, mint háromszáz család hatalmas kunyhófalvakban lakik.
A bennszülöttek és a természet védelmében Caracas kormánya kitiltotta az idegeneket erről a területről. Mi az Amazonas-terület kormányzójának külön engedélyével köthettünk ki Esmeraldában. Ez egy kis falu az óriási Orinocónál.

unnamed (6)
Ocamóban a venetói származású misszionárius, Giuseppe Bortoli atya segítségével Antonio Guzmantól, a bennszülötteket érintő ügyek felelősétől megkapjuk az engedélyt az úthoz. Egy igazi janomami, aki a katolikus misszió előtt telepedett le, elkísér minket.

IRÁNY A DZSUNGEL!

Megtöltjük a benzines kannákat, felpakoljuk az élelmiszereket, gyógyszereket, a felszerelést, az ajándékokat, és a derengő hajnalban elhagyjuk Ocamót.
Három óra múlva erősen tűz a nap. Egy kis öbölben állunk meg enni valamit és mozogni egy kicsit. A fullasztóan meleg nedvességben felhőkben rontanak ránk a szúnyogok. Szúrásaik nyoma elviselhetetlenül viszket.
Délutánra elérjük a Jenita folyót; kanyargós, mint a hegyi folyók általában, de sokkalta gyorsabb és fenyegetőbb. Van, ahol tíz méternél is keskenyebb. Próbálunk elaludni a dzungelben, félálomban hallom meg Florencio Yavico hangját: „El tigre! El tigre!” S tényleg, közelről üvölt a jaguár – ő tigrisnek nevezi. Próbálom felszítani a tüzet egy kalappal; a halvány fényben látom, hogy Antonio már talpon van, kezében az íj lövésre kész. A jaguár elinal.
Másnap titkos kísérők szegődnek hozzánk. A partot figyelő Antonio egyszer csak jelez, hogy álljunk meg. Egy kis tisztáson meztelen indiánok állnak; testükön színes rajzok és tolldíszek. Nyilaikkal felénk fordulnak, és izgatottan beszélnak. A mi bennszülöttünk tárgyal velük.
A janomamik – a Bellicoso (harcos) nép, ahogy magukat nevezik – hosszú percek múlva megengedik, hogy kövessük őket. Az ösvény a növényzet sűrűjébe visz, a napfény sem hatol át, képtelenség tájékozódni. Négy óra gyaloglás után érkezünk meg a shaponba, a nagy kunyhófaluba.

unnamed Nagy izgalom támad: rémült gyermekek szintén ijedt szüleikhez szaladnak, a felnőttek állnak és néznek egy ideig, szemükben kíváncsiság. Majd izgatottan körénk gyűlnek. Meglepődnek útitársam, Vitalij Sundakov szakálla láttán.
Én viszont azon lepődöm meg, hogy milyen gyorsan változik arckifejezésük; mosolygósról izgatottra, félelmetesre. A nők – arcuk kifestve, orrukon és a szájuk két oldalán bot van átfűzve – nevetgélnek és félénken távolságtartók.
A „tusciaua”, a törzsfőnök – akin az egyetlen ruhadarab egy vékony lián, amellyel a vesszejét köti a hasához – szenvtelenül fogad bennünket, nyugodtan hintázik tovább a növényi szálakból készült függőágyban. Arcán nem lehet eligazodni, gesztusait, suttogásának tónusait nem értjük. Aztán Antonio azt mondja, hogy a főnök eldöntötte, hogy fogad bennünket, és hangsúlyozza, hogy eddig még idegen nem tette be ide a lábát.
Miközben az öreg tovább szopogatja a vastag dohánytekercset, mi előszedegetjük az ajándékainkat. Színes gyöngyöket, edényeket, horgokat, cérnákat; cserébe liánból szőtt kosarakat, nyilakat, íjakat, tolldíszeket kapunk. Meglepetésemre néhány edényt és machetét is látok; Antonio elmagyarázza, hogy a különböző janomami népcsoportok hagyományosan láncban csereberélnek mindenfélét, ezért láthatunk a vadonban fehér emberek által használt tárgyakat.
A shaponban időtlen az élet; az indiánok számára nincs holnap, sem tegnap, csak ma van. A számok közül az egyet, a kettőt és a hármat ismerik, ami ennél több, az: „burca”, azaz sok.

DROG ÉS ARANY

Estefelé néhány férfi epenát szív, hallucinációt okozó port, amely a megfelelő törzsi ruhába bújt embernek megengedi, hogy belépjen a szellemek birodalmába: segítséget kérnek, hogy meggyógyítsák a betegeket, növeljék erejüket és szerencsésen vadásszanak.
Egy indián az egyik orrlyukába egy hosszú nádat dug, miközben egy másik indián olyan erősen fúj bele a nád másik végébe – ahová kevés kábítószert tett -, hogy társa feje hátracsuklik. Bennszülöttünk megrázkódik, fejét a két kezébe fogja, kifejezéstelenül néz. Néhány pillanat alatt mámorba zuhan.
1986-ban pár hónap leforgása alatt néhány tízezren érkeztek a janomamik földjére arany után kutatva. Betegségeket hoztak, erőszakot és halált. Az indiánok arra kényszerültek, hogy elhagyják földjeiket. A Nemzeti Őrség katonái az indiánok védelmében néhányszor megpróbálták helikopterről megsemmisíteni a leszállópályákat és az aranykutatók táborhelyeit.

unnamed– Tehetetlenek vagyunk – mondta nekem az őrség egyik hadnagya. – a feletteseink nem akarnak halottakat, de még nemzetközi konfliktust sem a közeli és erős Brazíliával. Repülőgépre és pénzre lenne szükségünk, hogy vissza tudjuk vinni Caracasba azokat az embereket, akik elfoglalják az indiánok földjeit, és higannyal hordják teli a folyókat. Jelenlétük komolyan veszélyeztet egy olyan népet, amely könnyedén eltűnhet az emberiség térképéről. A janomamik egyre beljebb vándorolnak az őserdőben – amíg van őserdő…

Jacek Palkiewicz, olasz – lengyel újságíró és felfedező, a földrajzi tudományok doktora, a londoni Királyi Földrajzi Társaság tagja. Világszerte népszerű igazán 1975-ben lett, amikor egyedül, egy mentőcsónakkal áthajózott az Atlanti-óceánon: 44 nap Dakartól Georgetown-ig. Indokína és Szibéria jó ismerője. 1982-ben megalapította Európában az első Túlélési iskolát. Tanácsadó volt az orosz űrhajósok túlélési programjában, és különböző éghajlati övezetekben képzett ki európai terrorizmusellenes csoportokat. A 1996 nyarán megfejtette az Amazonas forrásának rejtélyét (Monte Quehuisha) véget vetve a sok ellentmondásos hipotézisnek. 2011-ben a perui kormány emléktáblát dedikált neki a felfedezés okán.
Többszörösen elkötelezte magát, hogy felhívja a világ figyelmét a környezetben okozott katasztrofális hatásokra.
2010-ben Benedek pápától “Pro Ecclesia et Pontifice” arany keresztet kapott.
Számtalan könyv szerzője, kalandjait és riportjait a legnagyobb európai újságok publikálják.

( Fordította: Király-Acampora Anikó )

Palkievicz expedíciói:

1971. – Indonézia, Fülöp-szigetek;
1972. – Szahara;
1973. – Yukon (Kanada);
1974. – Transz-Szahara;
1975. – Atlanti-óceán átszelése, egyedül;
1976. – Polinézia;
1977. – Amazónia;
1978. – Egyenlítői Afrika;
1979. – Szibéria;
1980. – Délkelet-Ázsia;
1981. – Karib-tenger;
1982. – Vietnam;
1983. – Transz-Afrika;
1984. – Szahara, Amazónia;
1985. – Andamán Szigetek;
– Szahara;
1986. – Borneó, Amazónia;
1987. – Annapurna, Szahara;
1988. – A Biebrza-mocsarak (Lengyelország);
1989. – Az Északi-sarkvidék (Szibéria);
– Csukotka;
– Kara-kum sivatag;
1990. – Szibéria trojkával;
– Namib sivatag;
1991 – Túlélő-képzés orosz űrhajósok részére;
1992 – Atacama sivatag – Vietnami dzsungel;
1993 – Góbi sivatag;
1994 – Felső Orinoco;
– Űrhajósok Ökológiai missziója Szibériában;
– Mamberamo River (Nyugat-Pápua);
1995 – Bhután jakháton;
– A Jangce sampannal;
– Ha Long Bay (Vietnam) dzsunkával;
1996 – Angkor;
– Amazon Forrás ’96 (az Amazonas folyó eredési helyének beazonosítása)
1997 – Tepuys (Venezuela);
– Szahara (speciális túlélő-képzés);
1998 – Amazonas (speciális túlélő-képzés);
1999 – Nagy-Diomede – (Sziget a Bering-szorosban);
2000 – Szahara (túlélő-tábor);
2001 – Mekong folyó;
– Amazonas;
– Kolyma folyó (Oroszország)
– Skeleton Coast – (Csontváz-part/ Namíbia);
2002 – Ferenc Orellana útja (Quito-Belém);
– Rangiroa atoll (Francia Polinézia);
– Paititi (El Dorado-Peru);
– Nepál (speciális képzés);
– Iráni szigetek;
– Társaság-szigetek;
2003 – Szomáliai-szigetvilág;
– Társaság-szigetek;
– Irak;
2004 – Kurdisztán (Iraq);
– Szahara;
2005 – Brazília (jungle training for Special Forces in Manaus-CIGS);
2006 – Borneo parttól partig;
2007 – Equador;
– Columbia;
– Brazília;
2008 – Sarawak-Vietnam (túlélés képzés);
2009 – Korowai emberek (Nyugat Pápua);
– Laos;
2010 – Patagónia;
2011- Rio Negro;
2012 – Trans-Amazónia (Quito-Belem);
– Takla Makán sivatag;

 

 

 

Related Posts

AZ IGAZI PALKIEWICZ – cikksorozat a világhírű felfedezőről

Az alábbi cikk éppen 20 éve, 1993. szeptemberében jelent meg az akkori Interpress Magazinban.  Jacek Palkiewicz-cel való személyes barátsága révén, s a mai előzetes bemutatása…

Tony Leung Chiu-Wai szereplésével elindult Enyedi Ildikó új filmje, a Csendes barát forgatása

Elindult az Arany Medve-díjas és Oscar-jelölt Testről és lélekről rendezője, Enyedi Ildikó legújabb filmje, a Csendes barát forgatása, jelentették be a 77. Cannes-i Nemzetközi Filmfesztiválon.…

Hozz egy mesét! – Pöttömkert Budapest Park

Hozz egy mesét május 12-én a Budapest Park gyermekrendezvényére, a Pöttömkertbe, ahol a Örökbe fogadok egy ovit standjánál várunk benneteket arcfestéssel, csillámtetoválással, hajfonással, lufihajtogatóval, kézműveskedéssel…

Rákkal diagnosztizáltak…Hogyan tovább? Mik legyenek az első lépéseink?

Természetes, hogy egy rosszindulatú daganat híre mindenkit letaglózhat, holott hazánkban évente körülbelül 70.000 embernek kell szembenéznie a rák diagnózisával. Nem meglepő, hogy egy ilyen rossz…