Kiscsillag interjú, mert megjelent a Szeles

Március 7-én mutatta be először a Kiscsillag zenekar a Szeles című új albumot az A38 hajón. A lemez harmadikán jelent meg, de a koncerten nyolcszáz ember már énekelte Lovasi Andrással a szövegeket. Fergeteges volt.

Félévente szoktam interjút készíteni a zenekarral, most az új lemez volt az apropó. Lecsóval (Leskovics Gábor, a zenekar gitárosa, a Pál Utcai Fiúk frontembere)  ülünk a hajó bárjában a koncert előtt. Én boldog vagyok, és Lecsó is. Mindketten ugyanazért.

E: – Andris nagyon sokat nyilatkozott a Szelesről, HVG, MR2, úgyhogy én most a te szempontjaidat szeretném hallani. Azoknak, akik titeket hallgatnak és minket olvasnak, nagyon nagy élmény volt a lemezkészítés előtt az Idáig tudom a történetet turné. A Szelessel paralel megy a kettő, vagy most csak az új albummal turnéztok?

L: – Is-is, amikor elkezdtük, az volt a terv, hogy ez a lemez most kevésbé legyen rockosabb, „garázsrock-os”, inkább legyen több benne a az ütős hangszer, légiesebbre akartuk az egészet, sok vokállal.

E: – Ez végül is így lett.

L: – Igen, amikor megcsináltuk az Idáig tudom a történetet – turnét, nagyon sok dalt átírtunk akusztikus verzióba, amit nagyon jó érzés volt játszani, ezeken a koncerteken a dalok teljesen más oldalukat mutatták. Szerettük volna ezt átvinni erre a lemezre is. Mikor már majdnem kész volt az album, akkor kezdtünk el gondolkodni rajta, hogy jó, jó, de hogy fogjuk ezeket előadni élőben? Az előző lemezeknél szempont volt, hogy hogyan szól élőben, de most azt mondtuk, hogy ez most ne legyen szempont, kezdjünk dolgozni, és majd a végén kitaláljuk, hogy fogjuk játszani. A végére rájöttünk, hogy ide kell még egy ember, így került a képbe Császári Gergely, ő fog vokálozni, és játszik mandolinon, bendzsón is. Ezzel azt értük el, hogy a jelenlegi hangzás ötvözi a rockos – klubos- kiscsillagos hangzást, és az Idáig tudom a történetet színházi hangzását.
Az Idáig tudom a történetet koncertek folytatódnak, jön velünk Péterfy Bori, Jucus (Budapest Bár), mindig olyan közegben, ahol jó akusztikájú, ülős koncerteket lehet csinálni. Ezt nem lehet minden városban megtenni, és ezeknek a koncerteknek kialakult egy sajátos közönsége.

E: – Milyennek látod ezt a közönséget?

L: – Ez a mi generációnk, a 30 fölöttiek, akik azt mondják: nem szeretek lejárni klubokba, mert nem látok, nem hallok, 11-kor kezdődik a koncert, de másnap meló, reggel kelni kell… Az akusztikus koncertek elkezdődnek hétkor, és tökéletes akusztikai és egyéb körülmények közt zajlanak. Ezeken a koncerteken kicsit másfajta varázslás történik. Az én generációm már nem jár annyit koncertekre, szívesebben ül be egy akusztikus hangzású előadásra, mint hogy lemenjen egy klubba.
Mindkettő más. Ha csak az egyiket kéne csinálnom, biztos nagyon hiányozna a másik…

E: – Pedig neked nagyon új oldalad a színész oldal.

L: – Ez eredetileg úgy volt, hogy a szöveget színészek fogják olvasni, de aztán ez lett belőle.

E: – Bájos lett.

L: – Hát, a mi képességeinkhez mérten… Ez akkor lenne jó, ha nem olvasnánk, hanem megtanulnánk, de azt hiszem, nem várják el tőlünk, tudják, hogy nem vagyunk színészek.

E: – Mínusz Bori, nyilván, aki profi, ti viszont bájosak vagytok. Ne haragudj, hogy én a tartalom felé megyek el, nyilván a hangzást le lehet mérni, másrészt elhangzott több interjúban. Minden okoskodás nélkül: én azt látom, hogy a Szeles fel fog fűződni egy olyan fonalra, amellyel a színházi akusztikus koncerteken is a történetbe illeszthetők a dalok.

L: – Ennek a lemeznek a 80 százaléka beleillik az akusztikus tematikába, pár dal eleve úgy is született, hogy visszaköszönnek benne szereplők. Még nem kezdtük el azt a turnéanyagot próbálni, de biztos vagyok benne, hogy 7-8 dal már bele fog kerülni az első, debreceni Idáig tudom a történetet koncertbe. Inkább az lesz a kérdés, mit hagyjunk ki…

E: – Mi a helyzet a fesztiválokkal?

L: – A fesztiválokra mindig egyfajta Best off-fal megy az ember. Nyárra ki fog derülni, mi az, ami a klubokban ezekből az új dalokból jobban bejött, és nyárra egy olyan műsort rakunk össze, hogy a zenekar a legerősebb arcát mutassa. Ott nem csak a mi rajongóink vannak, hanem emberek, akiket meg kell győzni, és ahhoz erősnek és ütősnek kell lenni.

E: – Mindig azt szoktam mondani Andrisnak, ha interjút csinálok vele, hogy egyetlen dolgot mondjatok, ami még új, nem jelent még meg sehol. Nyilván nem kulisszatitkokra vagyok kíváncsi, nem érdekel a magánélet, mert kulturális magazin vagyunk. De most mindenki titeket szeret és titeket akar. Nagyon jó ötlet volt például a SoundCloudra feltenni a lemezt, szerintem a fanatikusok másnapra kívülről tudták…

L: – Nagyon várjuk, hogy ezzel az lemezzel koncertezni kezdjünk, és ez azért van, mert ennyit még nem dolgoztunk albummal. Három éve kezdtük el írni, de szeptembertől heti 3-4 napot lent laktunk Pécsett, van olyan dal, ami 10-15-ször átíródott. Most, amikor elkezdtünk próbálni, és megvoltak az első koncertek, fura dolog történt. Vannak dalok, amin gondolkodtunk, hogy felkerüljön-e egyáltalán a lemezre, és a koncerteken kiderült, hogy nagyon ütnek.

E: – Mondj egy példát.

L: – Itt van például az Ollé, ollé, amiben ugye van egy kis politika. Nagyon sokszor átírtuk…

E: – És szereti a közönség?

L: – Igen, megőrülnek tőle.

E: – Most én sem ezt választottam volna.

L: – Igen, mikor mutattuk a barátainknak, senki nem ezt emelte ki, de koncerten nagyon megy. Még fog ez alakulni, amikor az emberek elkezdik megtanulni: ha többször hallják a szöveget, akkor mássá válik a dal. Nagyon várjuk ezt a tavaszt. Tavaly, tavalyelőtt nem éreztem ennyi izgalmat, mint most.

E: – lemezt szerintem még nem vártak ennyire.

L: – Remélem, nem fognak csalódni, én büszke vagyok erre a lemezre és elégedett vagyok. Ilyet akartunk. De egyszerűen nem tudjuk még elképzelni, hogy ezt a közönség hogy fogja fogadni. Kicsit akusztikusabb, lehet, hogy ez nem fog annyira bejönni az embereknek, én mindenesetre bízom benne, hogy tetszeni fog nekik.

E: – Pár napja került fel egy-két helyre a lemez, a hallgatottsága még lokális, hiszen nem a youtube-ról van szó, de a hozzászólásokban én azt olvasom mindenütt, hogy nagyon kispálos a lemez, és hogy nagyon jó. Szeretik a kispálos tartalmat.

L: – Én már az előző lemezeknél is úgy voltam vele, hogy Bandi mélyebb dalait jobban szeretem, mint a viccelődősöket. Többször szóba is jött a lemez készítésekor, hogy inkább ez legyen az irány. Ezek a fajta szövegek jellemzőek voltak a Kispál utolsó éveire, és ezek állnak hozzám is közel.

E: – Mondj egy „lecsós” dalt.

L: – Vannak olyan dalok, amiknél, mikor először hallottam, megkönnyeztem őket. Ilyen például a Mi mehet, vagy a Földre.

E: – Miért? Nekem azzal még barátkoznom kell.

L: – Ambrus szerezte a zenét, Bandi írta a szöveget. Ez egy 70-es évekbeli dalra hasonlít, nem jellemző ránk, de amikor elcsíptem sorokat a szövegből, engem teljesen meghatott, szerintem gyönyörű szép szöveg. Van egy hangulata, egyszerre ott voltam tőle 8 éves kisgyerekként a jelmezbálon…

És aztán elkezdődött. Fények, a hajó, nyolcszáz ember, és a Szeles. Nem volt baj semmi: az akusztikus hangzás sem, a kispálos dalok sem, és hát a négy napos lemezt tényleg kívülről tudta a közönség. Már nem lepődöm meg, hogy meghatottnak látom őket, most is látszott rajtuk, hogy hálásak a fogadtatásért. Mindig az jut ilyenkor eszembe, hogy ez a zenekar nem csak jó, hanem egyszerűen emberi. 

A Szeles című, teljes album a SoundColud alkalmazással itt található: https://soundcloud.com/kiscsillagzenekar

Borsos – Kőszegi Erika

Fotó: Szauer Lilla