Könyvajánló – Chris Carter: A holtak csarnoka

A kilencedik rész. Most először éreztem azt, hogy Carter egy hagyományosabb vonalú krimit akart írni, hogy bevont a nyomozásba egy egész FBI-os részleget. Ezúttal a gyilkosságok sem voltak annyira brutálisak (Carter-mércével természetesen). És jobban belevont minket a nyomozás hátterébe, hogy milyen nehéz is lehet egy olyan sorozatgyilkost elkapni, aki nem hagy nyomokat maga után. Ellenben minden áldozatán üzen, mégpedig úgy, hogy a testekbe vésett sorok nemigen akarnak egységes képet mutatni. Plusz sem a rassz, sem a nem, sem az életkor nem ad támpontot, de még az áldozatok lakóhelye sem esik közel egymáshoz. Semmilyen összefüggés nincs közöttük… legalábbis sokáig nem sikerül rájönniük Hunteréknek, hogy mégis mi alapján válogat az elkövető. Sőt, az is rejtély, hogy mi motiválja, mert minden egyes esetnél kiderül, hogy egyik áldozat sem szenvedett a halála előtt.
Amikor végül kezd összeállni a kép, és kiderül, miért kellett meghalniuk azoknak az embereknek, egy olyan teóriát kapunk, ami elgondolkodtatott, hogy mennyire beteg is a világ, amiben élünk, és hogy vajon hány elmében foganhat meg hasonló, ami aztán arra készteti az embert, hogy gyilkolni kezdjen. Carterben azt is szeretem, hogy bármilyen elrugaszkodottnak tűnik is egy-egy ok, amikért valakiből sorozatgyilkos lesz, végül mindig eléri, hogy elhiszem, ilyen akár a valóságban is lehet.
A szerzőtől megszokott gyorsvonati sebesség ennél a kötetnél néha kicsit visszafogottabb, de továbbra is jó őt olvasni. Hunter és Garcia párosa szerencsére nem szorul háttérbe, csupán most több szereplővel kell megosztani a nyomozást. De még arra is marad idő, Hunter magánéletébe is jobban betekinthessünk. Nem irigylem a fickót, mert nagyon nehezen tud kikapcsolni még akkor is, amikor parancsba kapja, hogy két napig az iroda felé se nézzen, illetve felejtse el az aktuális ügyet.
Ahogy építkezik a sztori, úgy merül fel egyre több kérdést az olvasóban a titokzatos elkövető kilétével kapcsolatban. Önkéntelenül is pásztáztam a mellékszereplőket, hogy vajon köztük bújik-e meg az emberünk… Nem, nem árulom el. Ha elkezded olvasni A holtak csarnokát, úgyis végig fogod olvasni.
És valószínűleg tartom, hogy az utolsó oldalt befejezve, felkiáltasz magadban, hogy: „Ez nem ér! Így nem lehet befejezni!” Ugyanis a kedves Mr. Carter egy olyat húz a végén, amire garantáltan senki sem számíthatott. Viszont eléri, hogy a sorozat kedvelői most tűkön ülve várják a következő rész megjelenését.
Kedves General Press kiadó, köszönet a kötetért, de kérem mihamarabb a tizedik részt!

Dobos Attila

Fordította: Szabó István
Kiadó: General Press
Terjedelem: 344 oldal
Kiadás éve: 2022

Kapcsolódó tartalom

Könyvajánló – T. M. Logan: A gyanú

Egy gyermekét féltő apa, egy elkapott pillantás – T. M. Logan ebből a kevésből kerekít egy felkavaró thrillert. A fent említett apa – Ed –…

Könyvajánló – Jean-Luc Bannalec: Halál Bretagne-ban

Oké, mondanám, hogy ezt a könyvet úgy érdemes elkezdeni, hogy az ember este belehuppan a kedvenc füles foteljébe a kandalló elé, felkattintja az olvasólámpát, rágyújt…

Könyvajánló – Linda Castillo: Kárhozat

Mindig várom, hogy megjelenjen egy újabb Castillo-krimi, egy újabb Burkholder-történet. Mindig tudom, hogy tetszeni fog, hogy úgy hozza a kötelezőt, hogy közben nem ismétli önmagát…

Könyvajánló – Sarah Vaughan: Egy botrány természetrajza

Az angol politikai elit egyik meghatározó személyiségét perbe fogják szexuális bűncselekmény miatt. A vád minden eszközzel igyekszik hatni az esküdtszékre, hogy ítéljék el James Whitehouse-t,…

Vélemény, hozzászólás?