Könyvajánló: Louise Walters: Levelek a bőröndből

Vannak olyan könyvek, amiket jókor kell olvasni, mert ha nem találkozik az olvasó hangulatával, akkor nem feltétlenül fedi fel az értékeit.

B1279405

Ezt azért írtam, mert a Levelek a bőröndből elég vegyes fogadtatásban részesült a megjelenése óta. Engem megérintett a hangulata, talán mert magam is könyvekkel dolgozva élem az életemet. Ennek ellenére Roberta karaktere nem igazán került közel hozzám. A reakciói sokszor elég megdöbbentőek voltak, de a legjobban úgy tudom megközelíteni a vele kapcsolatos érzéseimet, ha azt mondom, hogy ő nem az a szereplő, akinek az ember drukkolni akar.
Dorothea viszont annak ellenére, hogy ő a múlt, egy nagyon eleven, nagyon szerethető, és nem mellesleg egy roppant intelligens és a végsőkig küzdeni tudó nő. A szerző pedig kiválóan ellenpontozta a szerelmi oldal leírásait a Dorothea lelkében zajló folyamatok ábrázolásával. Talán Lousie Walters azért alkotta meg Roberta alakját kissé ellenszenvesre, kevéssé szerethetőre, hogy ezáltal még hangsúlyosabb legyen a másik női főhős jelenléte…?
Amiben pedig 100%-ig biztos vagyok az az, hogy ez a mű a hölgyek körében sokkal nagyobb népszerűségre tehet szert, mert az írás egészét áthatja egy olyan hangulat, ami a női lelket mélyebben megérinti, mint egy férfiét – mondom ezt úgy, hogy alapvetően nekem nagyon tetszett a könyv.
Ami még egy jó pontot jelent a művel kapcsolatban, hogy a történet egyáltalán nem kiszámíthatatlan, mégsem marad az emberben hiányérzet, mert olykor egyszerűen szükség van valami olyannak a befogadására, ami ennyire egyszerű, ennyire szépen emberi.
A kötetért köszönet az Atheanaeum Kiadónak.

Dobos Attila

Kiadó: Athenaeum
Fordította: Farkas Eszter
Megjelenés éve: 2014
Terjedelem: 334 oldal

Related Posts

Könyvajánló – Jodi Picoult & Samantha van Leer: Sorok között

Két tény: sosem szerettem a meséket, Jodi Picoult a kedvenc kortárs íróm. Jelentem, a kedvencem és lánya írtak egy olyan tündérmesét, amit az utolsó percéig…

Könyvajánló – Jodi Picoult: Házirend

Hát, először arról, hogy mi nem tetszett ebben a regényben. Jó, most pedig arról, hogy miért volt Picoult-nak ez a könyve is zseniális. Valószínűleg a…

Könyvajánló – Virginia Macgregor: Milo szerint a világ

Néha nem árt egy kilencéves szemével látni a világot. Főleg nem egy olyanéval, mint Milo, akinek retinitis pigmentosája van, ami azt jelenti, hogy mindössze egy…

Jonas Jonasson: Gyilkos-Anders és barátai (meg akik nem azok)

A százéves ember, aki kimászott az ablakon és eltűnt megvolt? Igen? Oké. Az analfabéta, aki tudott számolni is megvolt? Igen? Oké. Akkor meg minek olvasod…